„Olyan megoldást fogunk találni, amely a legjobban biztosítja azt, hogy a magyar emberekért és a magyar érdekek védelméért ki tudjuk állni ezekben a vitákban. A mi politikai elkötelezettségünk garantálja, hogy a magyar érdekek és a szavazóink érdekvédelme nem fog semmiféle gyengülést elszenvedni” – ezt mondta szerdán délután az Európai Parlamentben Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő, pár órával azt követően, hogy a magyar kormánypárt képviselőit Orbán Viktor pártelnök egy miniszterelnöki fejlécű levélben kiléptette az Európai Néppárt EP-frakciójából.
És belekormányozta a nagy semmi közepébe. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy függetlenként, vagy valamiféle jelenleg létező, vagy ezután összehozandó képviselőcsoport része lesz a Fidesz-delegáció, már csak a partvonalról kiabálhatnak a pályára. Abban a reményben, hogy a nézőik ezt díjazni is fogják. Hidvéghi Balázs és mások ígérete a választóik képviseletéről egy teljesíthetetlen vágyálom. Ott, ahol ők vannak most, semmiféle folyamatra, döntésre nincs és nem lesz ráhatásuk.
Orbán Viktornak volt még a 2019-es EP választások előtt egy illiberális víziója, ami aztán meg is maradt a fejlődésnek ezen szakaszában, hogy egy csoportba kellene terelni az összes migráns-, gender-, LMBTQ-, Soros- és liberálisellenes pártot és akkor az egy meghatározó, de legalábbis blokkoló erő lenne az EP-ben. A számításba két helyen csúszott hiba: egyrészt ezek az erők sokszor egymással sem állnak szóba, másrészt a választók nem ezt akarták. Orbán abban bízott, hogy az EU-szkeptikus, populista pártok fognak megerősödni a Néppárt meg a szociáldemokraták rovására, erre a zöldek és a liberálisok kerültek ki erősebben. A mostani parlamenti matematika szerint, ha minden, a fősodortól eltérő erőt egynek számítunk, akkor is egy körülbelül 150 fős frakciót lehetne létrehozni. A 705 képviselőből. Úgy, hogy a többiek nagyjából egy koalícióban mozognak, amikor az EP elfogad valamit, akkor ezek a pártok együttes szavazata dönt. Ahonnan most Orbán kimozogta magát, a pártját, az országot.
De úgy is fel lehet fogni, hogy ezzel a kilépéssel a Fidesz az európai porondon minden felelősséget ledobott magáról. Bármit mondhat, bírálhat, javasolhat, annak legkisebb kockázata nélkül, hogy komolyan vennék. Igazi felelőtlen ellenzéki pozíció ez, amit kétségkívül nagyon jól fel lehet használni belpolitikai szavazatmaximalizálásra. És az EU elleni hangulatkeltésre. Onnan, ahol most a Fidesz van, vagy marad az egy helyben járás, illetve van még egy lépés: kifelé az európai közösségből. Ez is egy olyan irány, aminek jól felismerhető jelei vannak, de nyilván a Fideszen belül is tudják, hogy minden felmérés szerint a magyarok az egyik legnagyobb támogatói az Európai Uniónak, vagyis nem akarnak kilépni. De biztosak lehetünk abban, hogy erősödni fog az erre irányuló kommunikáció, különösen úgy, hogy a Fidesznek egyre kevesebb lesz a kötődése, ha úgy tetszik, a ragaszkodása az EU-hoz. És erre ráerősít az a kikerülhetetlen helyzet, hogy tényleg nem lesz súlya a magyar kormánypártnak.
A kizárós-kilépős históriának van még egy nagyon fontos fejleménye. Eddig nagyjából azért tűrték meg a Fideszt a Néppárton belül, mert a németek megvédték őket. Mondhattak bármit a skandinávok, a beneluxok, a lengyelek, a CDU és Angela Merkel lehűtötte a kedélyeket, mondván, addig jó, míg a Fidesz a párton belül van, mert akkor – így az érvelés – lehet még rájuk hatni. Ennek eredményét ismerjük, a Fideszre semmiféle figyelmeztetés nem hatott, robogott tovább a kisvasút, pattogtak a szikrák, lángolt a csatatér, aztán – mint látjuk – maradt a felperzselt föld. A németek pedig eltanulták Deutsch Tamás szellemes mondását: „Ennyi!” És meghozták a döntést, rögtön azt követően, hogy új vezetőt választottak a CDU élére.
Ebben a helyzetben persze mindig azon tűnődik az ember, hogy a nagy stratégának, aki fejest ugrik a kaktuszba, vajon mi lehet a terve a súlytalanság ezen állapotában. Mert amit mond, abból nem derül ki, s ez nem túl sportszerű a saját választói felé – de ez legyen az ő gondjuk.
Mindenesetre a valódi szándékot megfejteni legalább olyan nehéz, mint azt, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő – a történelem legsikertelenebb elszámoltatási biztosa, jelenleg államtitkár – a Facebook-posztjaiban milyen algoritmus szerint használja a magyar helyesírás szabályait.
