Elcsépelt fordulat, de ezúttal indokolt a használata: jó volt magyarnak lenni március 24-én este. Labdarúgó-válogatottunk meglepetésgyőzelmet aratott a világbajnoki ezüstérmes horvátok ellen, ráadásul helyenként tetszetős játékkal, megérdemelten, hátrányból fordítva. A futball valóban csodálatos és semmi máshoz nem hasonlítható játék. Nem mindig érvényesül a papírforma, a pályán nem eurómilliók, hanem hús-vér emberek küzdenek egymással, a siker – de olykor „csak” a heroikus helytállás is – példátlan közösségi élményt nyújt lelátón és azon kívül egyaránt. Így volt most is, hasonlóban a 2016-os Európa-bajnokság idején volt részünk utoljára.
Az eufóriába azonban disszonáns elemek is vegyültek. A miniszterelnök szenvedélye ugyanis kiemelt államüggyé, a politikai viták terepévé tette a focit hazánkban.
Nem az a baj, hogy épülnek stadionok, hogy jut közpénz a futballra; az elképesztő aránytévesztés, a hatalomra jellemző beteges titkolózás, a mértéktelenség irritálja a társadalom jelentős részét. Így minden kudarc – amiből jutott bőven az elmúlt időszakra is, legutóbb a szlovákok ellen – a kormány kudarca az ellenzéki érzelmű honpolgárok szerint, egyben jó ok a kárörvendésre; a váratlan sikerekben pedig a Fidesz-tábor kemény magja a miniszterelnök futballügyi erőfeszítéseinek visszaigazolását látja, egyben méltó választ a „huhogóknak”. Ha van olyan, hogy józan többség, azt bizonyára zavarja mindez. Annyit mindenképpen megkockáztatnék:
azt, hogy a futball valódi nemzeti ügy legyen, a politika hátrébb lépése segítené a legjobban.
Hiszen nem a kormány rúgja a gólokat, és nem az ellenzék gáncsolja a fiainkat, de még a stadionokra költött pénz és a pályán nyújtott teljesítmény között sincs közvetlen összefüggés.
Lackfi János: Egymás torkának megyünk | Magyar Hang
Nem jó, hogy gyűlölettel válaszolunk a gyűlöletre – mondja az író. A teljes interjú.
Elszakadva a futball világától általánosabb tanulságok is megfogalmazhatók. A 2010-ben történelmi győzelmet aratva hatalomra került Fidesz–KDNP kezdetben a nemzeti ügyek kormányáról beszélt. Nem üres szóvirág volt ez: a választáson részt vevők több mint a felének a támogatását maga mögött tudva a kormányoldal tett lépéseket egy új nemzeti konszenzus kialakítása felé. Nemzetpolitikai fordulata, vagyis a külhoni magyarok könnyített honosítása csaknem teljes parlamenti támogatással valósult meg, nem keltve ellenérzést a társadalomban.
A kegyelmi pillanat azonban nem tartott sokáig: a Fidesz egyre nyíltabban pusztán szavazógépként tekint a határon túli magyarokra. Rátelepszik az ottani magyar nyelvű sajtóra, mértéktelenül szórja a közpénzt voksok vásárlására, a legnagyobb bűne pedig a külföldön dolgozó és a honosított magyarok tudatos megkülönböztetése (lásd: levélszavazatok). A gátlástalan nyomulás szükségképpen ellenhatást vált ki: a határon túliak megítélése lassan ugyanúgy megosztja az anyaországi közvéleményt, mint a keserű emlékű 2004-es népszavazás idején.
Holott a szavazási hajlandóság világosan jelzi, hogy a Fidesz minden erőfeszítése ellenére a honosított magyarok nagy többsége nem kíván beleszólni a belpolitikai vitákba.
Egyébként pedig a Fidesz-kormányok hosszú évek alatt semmiféle kézzel fogható eredményt nem tudtak felmutatni az EU-konform magyar autonómiatörekvések valóra váltásában.
Az egyház Isten fényét tükrözze, ne lavírozzon! | Magyar Hang
Az erős kézzel vezetett rendszerek nem a polgárság virágzásában, hanem az engedelmes alattvalók létében érdekeltek – mondja Vass András karmester. Interjú.
Sajnos a magyar történelmi egyházak megítélése is ellentmondásos hasonló okból.
A keresztény tanítást olykor sajátosan értelmező kormány támogatáspolitikája felerősíti az egyházellenes hangokat, élesztgeti a rossz emlékű antiklerikális hagyományt.
A Fidesz olyan látszatot kelt az egyházak körül, mintha pénzért eladható lenne az autonómiájuk. Vannak olyan felekezeti vezetők, akik alá is támasztják ezt a vélekedést, mások az eleven cáfolatai ennek. Mindenesetre ismét messze kerültünk attól, hogy az egyházak szerepvállalását nemzeti konszenzus övezze.
Ha elfogadjuk, hogy a nemzet közös emlék a múltról, közös terv a jövőről, akkor a Fideszt ez alapján nemzetellenesnek kell neveznünk. Hiszen a „kultúrharcot” provokáló kormánypárt még ott is ellentétet gerjeszt, ahol csaknem teljes a pártok és a polgárok egyetértése (különös, de igaz: ilyen a bevándorlás ügye is), lényegében saját magát, pontosabban egyetlen személyt tekintve a nemzeti értékek és érdekek kizárólagos képviselőjének.
A magyar rosszkedv és néhány ellenszere | Magyar Hang
Minden vezetőnek tudnia kellene, hogy a közérdek elsőbbséget élvez a párt- és az egyéni érdek fölött. Ebben hittünk, ezt reméltük és akartuk a rendszerváltozáskor.
Ebből azonban sohasem lesz társadalmi egyetértés, nem épül politikai nemzet
Ezért nem tud valódi nemzeti ügy lenni sem a népesedés, sem a futball, sem az olimpia, sem semmi más. Ebben nem csekély a balliberális ellenzék szerepe, de alapszabály, hogy az erősebbik félé a nagyobb felelősség. Történelmi esélyt szalasztott el a miniszterelnök.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!
