Pontosabb képet kaphattunk volna a krízisről, ha Áder János köztársasági elnök újévi köszöntőjében az ördögöt megfutamító kenyér helyett a saját magát Godzillának képzelő levelibéka történetét idézi fel. A szerény kis kétéltű addig kiabálja a monumentális álomvilága igazát az országút közepén, amíg át nem robog rajta a távolsági busz valósága. Nem kevésbé bárgyú mese, de legalább van benne erkölcsi útmutatás. E szerint jogosan kételkedhetünk, ha azt halljuk, hogy „aki elkapja a betegséget, meg fogjuk gyógyítani”, esetleg azt, hogy „Magyarországon egy hétvége alatt mindenkit be tudnának oltani”.
Ahogy napról napra romlott a járványhelyzet itthon, úgy duzzadtak szörnyeteg méretűvé Orbán Viktor miniszterelnök ígéretei. És ezek a reflektálatlan pökhendiségből gyúrt magyar godzillák legalább akkora pusztítást végeznek, mint japán rokonuk. Egészen addig, amíg gazdájukat magával nem ragadja a valóság.
Bár mára nyilvánvalóvá vált, hogy a „rendes kerékvágást” a vakcinák szegélyezik, oltóanyagból egyelőre messze nincs elegendő. És még ha lenne is, itthon kellően alacsony az oltakozási kedv a nyájimmunitás eléréshez, a lakosság alig 15 százaléka adatná be magának biztosan a vakcinát. Nem sok jó jelent, hogy az elsőként sorra kerülő egészségügyi dolgozóknak is csupán elenyésző része jelentkezett oltásra: 40 ezer vakcinából egy hét alatt 12 ezret használtak fel. Annyira nagy a baj, hogy az operatív törzs már „házhoz viszi” az oltást, csak adassák be végre.
A tavaly tavaszi első hullám idején az ismeretlentől való félelem ismerős reflexei mindenkit a négy fal között tartottak, a relatív siker így főként az egyéni fegyelmezettségen múlt. Egy szabadjára engedett nyárra volt szükség ahhoz, hogy rádöbbenjünk, ki irányítja valójában a járvány elleni védekezést. Amint Orbán Viktor kiadta a jelszót, hogy „több Balaton, kevesebb Adria”, tömegek indultak el Horvátország felé, hogy sószagú fürdőnadrágjuk zsebében hazahozzák a sziklás tengerpart homokját.
Ősszel ennek révén derülhetett ki, hogy mitől óvtuk meg magunkat hónapokkal korábban. Hiába emelkedett azonban drasztikusan az új megbetegedések száma, és hiába kongatták a vészharangot a szakemberek, a kormány ekkor már a zsúfolt lelátók miatt sem izgatta magát. Valódi szigorú lépések helyett másmilyen szigorú lépéseket tettek: elhallgatták a szakértőket. Majd, ha már a járvány felett nem tudták, átvették az irányítást a járvány kommunikációja fölött.
Így lett sikerpropaganda a több mint tízezer tragédiából, nyunyóka az érdemi válaszokból, fake news a lényegi kérdésekből és „kisújszállási asszonyság” a vakcina fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett Karikó Katalin professzorból. Transzparencia helyett görcsös manipulációra és bornírt viccelődésre futotta a kormány erejéből. Ahelyett, hogy közérthető, világos tájékoztatást adtak volna a vakcináról, egymásnak ellentmondó információkkal és folyamatos vádaskodással növelték a homályt. Igyekezetük következtében pedig nem csoda, hogy alig akad jelentkező a vakcinára.
Pedig az életek megóvásán túl a központi intézkedésekbe vetett bizalom megteremtése lett volna a kormány legfontosabb feladata. Tízévnyi kitartó gyűlöletkampány után azonban legalább olyan nehéz elhitetni az emberekkel, hogy Nyugatról is érkezhet hasznos dolog – nem véletlenül nevezte Orbán Viktor elkeseredésében magyar fejlesztésnek a vakcinát –, mint hitelesnek látszani az önellentmondások sűrűjében. És éppen ettől vált alapvetően politikai kérdéssé az oltás: a kormány identitásának megőrzése volt a tét. A kudarc őket igazolja, hűek maradtak a politikájukhoz.
Szerencsére a vakcina beadatása önkéntes, ha nem lesz meg a nyájimmunitás, és hónapokig nem lehet feloldani a korlátozásokat, arról kizárólag a nyáj tehet.
Ez a publicisztika eredetileg a Magyar Hang 2020/2 számában jelent meg január 8-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2021/2. számban? Itt megnézheti!
