Azt mondják, futballnemzet a magyar, amely kudarcosnak érezvén a jelent, hajlamos a dicső múlt felidézésével fellelkesíteni, netán édes álomba ringatni magát. A száz éve, 1922. január 16-án született Deák Ferenc példája, emlékezete árnyalja ezt a képet. Arra int, hogy a látszat ellenére nem igazán ismerjük a magyar futball hőskorszakainak történetét, pedig ha képzeletben visszamegyünk az Aranycsapat előtti időkbe, szó szerint a legendák földjén járhatunk.
Az ötvenes évek Aranycsapatának és Puskás Ferencnek mára állami szintre emelt kultusza olyan csodajátékosokra és -csapatokra borítja a feledés árnyékát, akik, amelyek a maguk korában a világ élvonalába röpítették labdarúgásunkat. Félreértés ne essék, az Aranycsapat tündöklése a sporttörténelem kivételes pillanata, Puskást pedig nem véletlenül emlegetik ma is világszerte együtt Pelével vagy Maradonával. Ha azonban a gólrekordokat nézzük, van olyan kortársa, akit nem tudott megelőzni: ő Deák Ferenc, a kezdőkörben a kínálkozó lehetőségre váró arckifejezése után Bambának becézett gólvágó.
Akinek az élete kész regény. Gyerekként mint kapus kezdte, ám egyszer úgy fejbe találták a labdával, hogy eszméletét veszítette, a szülei pedig eltiltották volna a játéktól. Ám akkor a tehetséggondozás még jól működött, a ferencvárosi születésű Deák sem kallódott el, hanem a Szentlőrinc csapatában megtalálta a neki való posztot, a gólfelelősét. Az 1945–46-os szezonban 34 meccsen 66 gólt szerzett, ezt a mai napig nemzetközi rekordként tartják számon. Pályafutásának csúcsán, 1947 és 50 között a Ferencváros játékosa volt – átigazolása egy sorházba fájt a zöld-fehér klubnak –, itt nyerte egyetlen bajnoki címét is.
Ez nem hangzik olyan meggyőzően, csakhogy ne a mai NB I. sportértékéből induljunk ki. Abban az időszakban ennek a címnek a birtokosa a földkerekség egyik, ha nem a legjobb klubcsapatának számított. Az 1948–49-es idényben nyertes Ferencváros Kocsissal, Rudassal, Budaival, Cziborral, Hennivel a Puskás-féle Kispestet is alaposan megelőzte, Deák Bamba 59 találattal kulcsszerepet játszott a sikerben. A legendás bajnokság azonban vízválasztó is, a teljessé váló kommunista hatalomátvétel egyik következménye a rendszeridegennek tekintett Fradi szétszedése volt.
A csapat krémje hamarosan a Honvédot erősítette, Deák Ferenc az akkor Dózsának hívott Újpesthez került, persze oda is magával vitte a góllövő cipőjét. A karrierje ugyanakkor törést szenvedett: Sebes Gusztáv nem tartott rá igényt a nagy korszak előtt álló válogatottban. Holott 1946 és ’49 között húsz mérkőzésen 29 gólt lőtt nemzeti színekben; fenomenális találati arány. Sokak szerint az is közrejátszott a kapitány döntésében, hogy a botrányhősként is viselkedő háromszoros magyar gólkirály olykor nyíltan is hangoztatta a kommunistákról vallott lesújtó véleményét. Felesleges azon merengeni, mi lett volna, ha a sportot kiemelten kezelő politika nem piszkál bele a folyamatokba, ám annyit biztosan kijelenthetünk, a döntéshozók finoman szólva nem tettek meg mindent, hogy Deák Ferenc befussa a tehetségéhez méltó pályát, és a korabeli sajtó sem kezelte a helyén. Azzal a többször is nyitva álló lehetősséggel pedig nem élt, hogy külföldön folytassa pályafutását az 1959-ben visszavonult klasszis. A legnagyobb gólkirály 1998-ban távozott közülünk.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/4. számában jelent meg, január 21-én.
