Lekerült a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium faláról a magyar miniszterelnök hét pontja. Gondolhatnánk, kivételesen a józan ész diadalmaskodott az ócska populizmus felett, de van pár fontos tanulság, amire eddig, úgy tűnik, senki sem figyelt fel.
Nem foglalkozom azzal, hogy értelmezhető-e egy demokratikus rendszerben, hogy az oktatási jogok biztosa azzal az indoklással szüntette be a már elindított vizsgálatát, hogy, a feliratok lekerülvén a falról, a vizsgálata maga okafogyottá vált. Nem. Azzal sem foglalkozom, hogy ezek a gondolatok mennyire sekélyesek vagy akár hazugak is! „Addig nincs vége a meccsnek, amíg azt meg nem nyerjük?” Ez valóban a miniszterelnök politikai filozófiájának bonmot-szerűen összefoglalt lényege, ám minden, a fair play-t betartó sportember tudja, hogy a meccsnek akkor van vége, ha azt a bíró lefújja. Nem előbb, nem később. Az, hogy a győzelem a lényeg, az azt is magában foglalja, hogy azt minden áron el kell érni.
Egy olyan miniszterelnöki gondolattal foglalkoznék, ami nem került ki a falra. A ki-nem-került miniszterelnöki gondolatokat jó páran összeszedték, nekem a lista átnézésekor egy tűnt fel: a magyar miniszterelnök szerint „a földrajz meghatározó, tehát nem válogathatunk a szomszédok között, nem válogathatunk nagyhatalmat.” Majd hozzátette a „Jó, akkor itt fogunk élni”-re rímelő módon: „A dolog úgy fest, hogy itt élünk, ahol élünk.”
Mindezt még 2015-ben mondta saját hivatalos oldalának tanúsága szerint egy Kossuth rádiós interjúban, ami már akkor az ukrán háborúról szólt és arról, hogy ő a béke pártján áll, mert még a törékeny béke is jobb, mint a háború. Itt szó volt arról is, hogy Magyarországnak „elementáris, húsba vágó nemzeti érdekei” is vannak Oroszországgal kapcsolatban. Azt is fontos hangsúlyozni: a földrajzi adottságok meglétét nem Ukrajnára, hanem Magyarországra értette.
Azaz, Orbán Viktor már 2015-ben is azt mondta, hogy „nem válogathatunk nagyhatalmat”, mert a „földrajz meghatározó”. Ez a két nagyhatalom pedig már akkor is Németország volt és Oroszország. Mivel ma Németországnak már a létében is kételkednek a Fidesz potentátjai, maradt Oroszország mint szomszédos nagyhatalom, amelyre tekintettel kell lenni. A nyugati szövetségesi rendszer (EU, NATO) már akkor sem jelent meg Orbán Viktor gondolkodásában.
Tekintettel arra, hogy Orbán Viktorra hívei minimum váteszként, esetleg prófétaként tekintenek, így annak a beismerése, hogy esetleg tévedett volna valamiben, egész egyszerűen elfogadhatatlan, mert az magát a vátesz-mítoszt kezdené ki. Orbán Viktor már nyolc éve megmondta, hogy nagyhatalmakat nem lehet váltogatni, Magyarország Oroszország érdekszférájában van benne, abban is volt mindig is, és slussz, ennyi – érdemes megfigyelni ezzel kapcsolatban a kormánypárt felső vezetőinek utóbbi megszólalásait, egytől egyig mind oroszpárti komprádor nyilatkozat. Igaz ugyan, hogy maga Orbán Viktor 2010 előtt még teljesen más állásponton volt a nyugati szövetségi rendszert és Oroszországot illetően is, de az csak egy „politikai termék” volt, úgy tűnik. Nagyhatalmakat nem lehet váltogatni – mintha ezzel azt is mondta volna, hogy az Egyesült Államok által vezetett szövetségesi rendszerhez való csatlakozás, a rendszerváltás utáni nyugatos orientáció nem lett volna más, mint az 1990 és 2010 közötti „átmenet két zavaros évtized”-ének félresikerült stratégiai célkitűzése.
Mintha a sokat emlegetett Ausztriát való utolérés helyett inkább Kazahsztánt akarnánk utolérni. Mintha Komp-Magyarország tévesen kötött volna ki a nyugati parton; Orbán Viktor iránymutatásával visszatértünk a keleti oldalra. Elvégre, nagyhatalmakat nem lehet váltogatni.
