Lázár János kezdeményezte, hogy személyesen érvelhessen az Alkotmánybíróság előtt az államfő által („kommunista reflexek” miatt) normakontrollra küldött kastélytörvény mellett. Mint Facebook-bejegyzésében írta, szerinte az állam nem tudja sem felújítani, sem fenntartani a műemléki örökséget. Mivel a miniszter úr, ugye, meglehetősen közel ül a tűzhöz, el kellene hinnünk, amit az állam teherbíró képességéről állít, de mégis nehéz hitelt adni a szavainak, ha látjuk: nincs pénz egészségügyre, oktatásra, a tanárok bérére, állatvédelemre és még ki tudja, mennyi mindenre (ezek szerint műemlékek méltó megőrzésére sem), de van pénz repülőtér-vásárlásra, Vodafone-vételre, több tízmilliárdos propaganda-kampányokra, bankokra, közműcégekre, a sportújság államosítására…
Lázár úr szerint a kastélytörvény arról szól, hogy „megőrzi és kifényesíti a családi ezüstöt, nem pedig elkótyavetyéli, hiszen a lehetőséget erős jogi garanciákhoz köti”. Az „erős jogi garanciák” emlegetése meglehetősen visszás egy olyan rendszerben, ahol a parlamenti „bátorak” a kormány és a kormányfő kénye-kedve szerint akár 1-2 nap alatt módosítanak törvényeket vagy hoznak újakat. Arról már nem is beszélve, hogy a regnáló hatalom a saját szabályait is habozás nélkül hágja át, ha éppen pillanatnyi érdeke úgy kívánja. Oszt jónapot!
A törvény ellenzői – ismét a miniszter FB-posztja szerint – „szándékosan összemossák a magántőke ellenőrzött bevonását a magánosítással, a nemzeti vagyon megőrzését annak eltékozlásával”. Lázár János értetlenkedése tökéletesen érthető, hiszen kétharmados uralkodásuk lassan másfél évtizede alatt a legádázabb ellenzéki sem tudna példát találni a nemzeti vagyon eltékozlására, még erős nagyítóval sem. Hiszen azt minden józanul gondolkodó állampolgár tudhatja, hogy nemcsak az Orbán család vagy Mészáros százmilliárdjai, a meglehetősen szűk körű nemzeti tőkésosztály vagyona, de még a Lázár úr vagyonbevallásában szereplő 39 ingatlan is munkájuk tiszta és jól megérdemelt hozama. Vagy nem?
De tegyük félre (csak egy pillanatra!) a kétkedést. Fogadjuk el, hogy a miniszter kissé indulatos posztja mögött nem sanda szándék, hanem őszinte akarat húzódik. Kérdések így is adódnak: miféle meggondolásból akar az állam olyan feladatokat róni profitorientált vállalatokra – például a műemlékek állagmegőrzését, az esetleges restaurálási munkákat, a kastélyok múzeumként vagy szállodaként történő üzemeltetését –, amelyekhez a cég nyilvánvalóan nem ért? A válasz ez esetben sem túl bonyolult: ugyanolyan megfontolásból, mint amiért az állam sem a saját dolgával foglalkozik, hanem reptér- vagy mobilhálózat-, netán bank-üzemeltetéssel.
Úgy hiszem, valójában nem erről van szó. Sokkal inkább a Vodafone-ügylet mintájának követéséről: ahogy az állami tulajdon megszerzése után szinte azonnal átjátszották a részesedés nagyobb részét a haveri 4iG-nek, ugyanúgy továbbpasszolhatóvá válnak majd a cégek tulajdonába adott kastélyok. Hogy kik fognak jogot kapni üzemeltetésre, tartós bérlésre, ilyen-olyan hasznosításra? Lehet tippelni!
