Talán tudják, indítottunk néhány konzervatív értelmiségivel egy felhívást, amelyben közös imára hívtunk az Erdogan török elnök (bölcs barátja ő a mi még bölcsebb miniszterelnökünknek) által iszlamizálásra ítélt, és emiatt is jelképpé vált keresztény templomért, az Hagia Szophiáért. Pártunknak és kormányunknak, amely külön államtitkárságot szentelt az üldözött keresztények megsegítésére, ez olyan téma kellene, hogy legyen, amelyet a zászlajára tűzve instant kommunikációs keresztesháborút indíthatna Isztambul Konstantinápoly felé.
De nem is erről akartam most írni, hanem a maradék fideszes értelmiség mély kussolásáról a kérdésben. Azt gondoltam, ha más nem, ez biztosan szívügye lehetne egy, a hatalomtól nem függő, fideszes holdudvarlakónak. Nem is tévedhettem volna nagyobbat, de kezdjük az elejéről.
Megkerestem a kevés Fidesz mellett maradt értelmiségi közül azt az egyet, egy sikeres filmest, aki nem függ anyagilag a kormánypárttól, és még a lövészárkokon is át-át szokott „jönni” barátkozni vagy éppen vitázni. Hitét gyakorló keresztény. Ki, ha ő nem?
Elsőre sikerrel is jártam, azt írta, „persze” hogy aláírja a keresztény templom védelmében tett felhívásunkat. Majd kisvártatva visszakozott. Mégsem írja alá, ha a szövegben benne marad a „Gulyás Gergő-s rész”. A „Gulyás Gergő-s rész” csupán annyi a felhívásban, hogy szárazon, szöveghűen visszaadjuk, amit Gulyás Gergely kancelláriaminiszter mondott a témában egy nyilvános alkalommal, a csütörtöki kormányinfón. Mégpedig kommentár nélkül, csupán azért, hogy a felhívás olvasói megismerhessék a kormány álláspontját. Mégis azt mondta ez a kedves fideszes ismerősöm, hogy „nem akar politikai csatározásokba belemenni”, ő próbál „politika feletti hídszerepben élni”.
Idemásolom a „Gulyás Gergő-s részt”, hogy önök is eldönthessék, politikai csatározás-e az, amit írtunk: „A Magyar Hang hetilap kérdésére a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány nem tárgyalt az isztambuli Hagia Szophia ügyéről, személyes véleménye, hogy sajnálja a török kormány döntését, amely szerint mecset lesz az épületből. A miniszter szerint Törökország szuverenitásáról szóló döntésről van szó, így az Európai Uniónak is legfeljebb véleménye lehet a mecsetté váló épületről, de beleszólása nem.”
Ez a kedves, „politikai csatározásokba bele nem menő” barát az elmúlt hetekben posztolt liberális buborékokról, Krausz Tamásról, megosztotta a legvéresebb szájú államtitkár, Dömötör Csaba, valamint Lánczi Tamás (Századvég, Figyelő, Habony, MTVA) posztját, valamint Demeter Szilárd bicskás fiú interjúját. Ez csak az utóbbi néhány hét „politikamentes” termése. Persze mindenkinek joga van azt és olyat megosztani, amit csak szeretne, és amit nem szégyell, de azért abban érzek némi ellentmondást, hogy Orbán Viktor és a fenti nyaloncok igen, de az Hagia Szophia nem. És utóbbi azért nem, mert tényszerűen szerepel az arról szóló nyilatkozatban, hogy mi hangzott el a témában.
Szerinte ez az egész csak arra jó, hogy az aláírók „bökjenek egyet a Fideszen, oda nem illő dologban”. Kértem, hogy írja le, szerinte mi a bökés. Konkrétan mi. De erre nem kaptam választ.
2018 februárjában írtam egy véleménycikket a Magyar Nemzet hasábjaira. Ebben arról értekeztem: „sajnálatos, hogy a magát jobboldali, keresztény, sőt ezekben a poszt-G. Fodor Gábor-i időkben is polgáriként definiáló fideszes értelmiség jó pár esztendeje... »A mit tenne Viktor?« kérdést teszi fel magának, ha erkölcsi dilemmákkal szembesül. Tudom, nem könnyű kilépni a narancsszínű mátrixból – elsősorban amiatt, mert a kognitív disszonancia nagy úr. A Fidesz-kormányt még támogató értelmiségiek elvesztették az irányzékot, közügyeinkről való gondolkodásuk pártjuk fogságába került. Márpedig pártjuk nem a közjót, hanem a »pártjót« tartja látóterük gyújtópontjában, és politikáját ehhez igazítja. Minden, amit a párt és annak vezetője aktuálisan tesz vagy gondol, üdvös, akkor is, ha annak homlokegyenest az ellenkezőjét állította akár ugyanazon a cikluson belül is”.
A helyzet azóta javult és romlott is. Javult, mert egyre kevesebb értelmiségi maradt a Fidesz holdudvarában, és romlott, mert azok viszont, akik maradtak, ha választaniuk kell párthit és az istenhit között, már minden esetben az előbbit választják. És ez fáj.
Olvasna még Gulyás Balázstól? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/30. számában jelent meg július 24-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/30. számban? Itt megnézheti!
