Barátom, a színész, biciklivel.
Milyen színes, sorslelakkozta kép.
Nyereg mögött kis királylány ölelte,
Így suhantak a Ferenc téren át
Szolfézsra. Vagy iskolába. Szeptember
Legvége volt, ajándék napsütés,
Felpattanó gesztenyék, Ferencváros.
A fény. A szél. A kép.
Hogy egy barátom
Színre viszi a napi valóságot,
Állhatatos és szabálykövető –
Megőriztem, s átadtam neki most,
Most, hogy szeptember van újra, és tőle
Azt a kislányt elvették, és elvitték
Felnőni a tengeren túlra.
Mélyeket szív a képből.
A sajátjait mind összefirkálta,
Fájdalmassá tette, meghazudtolta,
Elkobozta vagy eltépte az ördög.
Barátom, a színész, biciklivel:
Kényszerboldogságra verődött férfi-
Lény űrhajón, léghajón, hidroplánon,
Egy valóságrendezési eljárás
Örökké tartó kellős közepén.
Elöl megy az élet, s mögötte fut,
Lépked, majd végül lemarad az álom.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én.
