„Maximálisan támogatom az ötletet” mondta Vári Attila, Magyar Vízilabda-szövetség elnöke.
Sport
A magyar kormány versenypályát épít Hajdúnánás külterületén, amely alkalmas lesz egyebek mellett a Forma–1 motoros megfelelője, a világ első számú gyorsaságimotoros versenysorozata, a MotoGP futamainak befogadására is.
„Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt.”
Lesújtotta a pályatársakat az olimpiai, világ- és Európa-bajnok sportoló halála.
Hihetetlen a hír, de sajnos igaz, nagy veszteség érte a magyar sportot.
A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót 85. évében érte a halál.
A Puskás Aréna ad otthont a hagyományos európai idénynyitó mérkőzésnek. A járvány miatt félbeszakadt kupák döntőit augusztusban rendezik.
A 2022-es katari foci-vb szervezőit azzal vádolják, hogy embertelen körülmények között dolgoztatják a vendégmunkásokat. Több mint ezer munkás halhatott már meg az építkezéseken.
Bölöni a belga Antwerpen csapatát vezette három éven át.
A közlekedési társaság ugyanakkor azt is állítja, hogy a sportolók szabálytalanul közlekedtek.
Liu Shaolin Sándor és Jászapáti Petra „elég nagyot bukott”.
Az orosz és a német súlyemelő szövetség elnöke egyetért ebben.
A focisták fegyelmezetlenségei miatt a klubok fizetnek.
Több ezren szurkoltak a Puskás Arénában, de nem mindenki tartotta be a szabályokat.
A Budapest Honvéd a Magyar Kupa győztese. Cikkünkben videót is talál a szurkolók ünnepléséről!