Borbándi Dániel
Nehéz helyzetbe hoz a Békemeneten látott előadás. A rendezést az üvöltözés, a líra és a zene inkoherens masszája, a színészi játékot a szemérmetlen ripacskodás, míg a kulturális érvényt a sztálinizmusra hajazó, legsötétebb személyi kultusz előtt való meghódolás jellemezte.
Úgy tűnik, a propaganda tehetetlensége minden más területen sebezhetővé tette a kormánypártot, amely elképesztően nagy hibaszázalékkal dolgozik minden fronton. Ez a késő-Róma kezdete.
Lássuk be, ma a pártok működése, de még az alulról jövő mozgalmak és tüntetések is a kockázatvállalás legkisebb jelei nélkül zajlanak Magyarországon. Kockázat nélkül pedig, mint tudjuk, nyereség sincs.
A magyar kultúrafogyasztók és a külföldi partnerek felé sem lenne rossz üzenet, ha nem egy, a kormányzó pártba mélyen beágyazott személy vezetne egy topkategóriás kulturális intézményt.
