Szerzőnk egy korábban megjelent könyvben lelt érdekes adalékokra a történtekkel kapcsolatban.
BR
A kultúra és az erkölcs állami gleichschaltja sem nem keresztény, sem nem konzervatív, hanem mindkettő gyökeres ellentéte.
A NER tudás- és értelmiségellenes gőzhengere kizárólag úgy számolható fel, hogy mindenki, aki ellene mond a Fidesz ámokfutásának, fegyelmezetten beáll az ellenzéki együttműködés soraiba – ha mással nem is, legalább a szavazatával.
Ditkét újra és újra meglepte, hogy a csöppnyi közösségből ő az egyetlen zsidó, aki kijár ezekre a gyülekezésekre. A többiek már mindent tudnának? Miért maradtak otthon? Mitől félnek ennyire?
Én jogosnak érzem azt a félelmet, amit Puzsér indokolatlannak tart. El tudom képzelni, hogy újabb katasztrófák következhetnek, ezért indokoltnak tartom, hogy a veszélyekre felhívjuk a figyelmet.
A Fidesz legyőzése nagyon fontos, népbutító politikája végtelenül kártékony, de ami utána következik, még fontosabb.
Megfelelő előkészítés nélkül vizsgázik élesben a digitális iskola. Ám hatalmasak a társadalmi különbségek, sem Wass Albertet, sem Harry Pottert nem tudja értelmezni a 15 évesek negyede.
Ráskó Eszter humorista a nők helyzetéről, várandósságról, arról, hogyan készül a fellépéseire és mennyire lehet a magyar közéletről beszélni a színpadon.
Riport egy marokkói keresztény közösségből, ahol vallási hovatartozástól függetlenül segítik a menekülteket.
A zene egy olyan univerzális nyelv, amely olykor falakat képes lebontani emberek között – vallja Reuben Yemoh Odoi.
„A jobb jövő reményében jöttünk Marokkóba, de kész őrültség az, amit a rendőrség velünk művel!” Helyszíni riportunk.
Szerdától indul a szokásos „szezonzáró” könnyűzenei fesztivál.