4.30-kor érkezett a bejelentés, hogy egy ember sodródik a vízben.
HM
A férfi éppen a gyerekszoba ablakán nézett ki, mikor eltalálták.
A magyar miniszterelnök elbúcsúzott a pénteken meggyilkolt egykori japán kormányfőtől.
Erről Tóth Nikolett munkahelye, a Budapesti Operettszínház számolt be.
A kemény munka következményének tulajdonítja betegségét a politikus.
A tanárok még januárban tartották a szóbanforgó kétórás tiltakozást.
Az MSZP EP-képviselője szerint a beszélgetés egy korrekt, szakmai egyeztetés volt politikai fennhangok nélkül.
A víz alá merülve került bajba a férfi.
A miniszterelnököt sem hagyta hidegen a kánikula.
Kedvezményes uszodahasználatot is igénybe vehetnek az érintettek.
Szerinte a gyenge forint gyenge kormányt jelent.
A Hajdútól megváló cég arra hivatkozott, hogy a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt csökkenti munkavállalóinak számát.