Ma laboratóriumi körülmények között készül a szent hús

Ma laboratóriumi körülmények között készül a szent hús

Leonardo da Vinci: Az utolsó vacsora

Őseink – zsidók, görögök, keresztények – a szent húsban az istenséggel egyesültek. Ma a szent hús laboratóriumi körülmények között készül. Ha a tökéletes műhús egyszer az asztalunkra kerül, akkor az hitünk szerint testünket és bolygónkat is megválthatja.

A tökéletes hús evése szakrális cselekedet. A húsevés: az élet evése. A tökéletes hús régen isteni volt, vagy magának az Istennek volt a teste. „Tíz csoda történt atyáinkkal a szent helyen (Jeruzsálem városában és a templomban): Soha egy nő sem vetélt el a szent hús szaga következtében, sohasem lett bűzös a szent hús – kezdettől fogva, sohasem láttak a vágóhelyen egy legyet sem, soha a főpappal az engesztelés napján baleset nem történt, soha záporeső nem oltotta el az áldozati tűzrakás tüzét, soha szél a tüzet el nem fújta…” – olvasható a Misnában, amely a Tórához kapcsolódó szóbeli hagyományt tartalmazza, és a Talmud alapja.

A zsidók az Istennek áldozott állat zsíros részeit az oltáron elégették, vérét az oltárra öntötték, mert az kizárólag Jahvét illette meg. A szent edényekben megfőzött szent húsból való evés azt jelentette, hogy a rítus résztvevője Jahvéval van közösségben. Nem volt mindegy, milyen állat húsából lett a szent hús. A tisztátalanokéból – a Tóra részletesen felsorolja, melyek ezek – nem lehetett, de a megsérült, megbetegedett, egyébként kifogás alá nem eső állat is a tréfá tilalmába esett. Ennek eredetét Mózes második könyvében találhatjuk meg: „Legyetek szentek előttem! A mezőn széttépett állat húsát ne egyétek meg, hanem dobjátok oda a kutyáknak!” A szabály annyira szigorú volt, hogy felmerült: a libákat nem szabad tömni, mert közben a nyelőcsöve megsérülhet, a mája pedig abnormálisan nagyra nőhet. (Ma már kevésbé ismert Magyarországon a tréflikoszt kifejezés, amely a nem kóser ételekre vonatkozott. A jiddis szó forrása a héber széttépett hús, a tisztátalan, vallási szempontból tiltott étel.)

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!