Összesen tizenhét lélegeztetőgépet ingyenes átadásáról döntött a kormány.
Hutter Marianna
– Ha már egy vérből valók vagyunk, hadd szavazzunk mindannyian büszkeséggel – érvel Vona.
Nem nyomoz a rendőrség az országos tiszti főorvos ellen, akit azt követően jelentettek fel, hogy véletlenül Hadházy Ákosnak is elküldött egy e-mailt.
– A vírus itt van, nem lankadhat a figyelem – üzeni Budapest vezetése.
A politikus jobban örült volna egy olyan vakcinának, amit az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezett, „de ez van”.
Ez úgy derült ki, hogy a miniszterelnök videót készített a konzultáció kitöltéséről.
Csak eddig 8 milliárdos veszteséget jelent a fővárosnak az iparűzési adó megfelezése, s az összeg csak nőni fog. Arra viszont nyitottnak tűnik a kormány, hogy a főváros besegítsen az emberek oltásába.
A kormány hét kérdésre várja a választ.
Szerintük politikai fronttá vált a hetedik kerületi épület bérleti joga, a szemeszter végével kiköltöznek és új helyszínt keresnek.
Kedden újabb Pfizer-vakcina szállítmány érkezett, ezzel az idősek és egészségügyi dolgozók második körös oltása folytatódik.
Ezzel párhuzamosan Freund Tamás MTA-elnök, de Balog Zoltán volt miniszter is kikerültek a bizottságból.
Hogyan alakult a tranzitzónák bezárása óta a menedékkérők sorsa? A Magyar Helsinki Bizottságot kérdeztük.