– Példaértékű, ahogy a szociális intézményeinkben dolgozók helytállnak! – indokolt a városvezető.
Hutter Marianna
Az országos tiszti főorvost nem érte újabb fenyegetés – írta válaszában lapunknak a Belügyminisztérium.
A SOTE rektora, aki maga is megkapta már az orosz vakcinát, „bátran” adta be 79 éves édesapjának az oltóanyagot.
Mit tapasztaltak azok a hazai politikusok, akik már megkaphatták a vakcinát, és mi győzte meg őket arról, szükséges az oltás? A Magyar Hang körképe.
A Főpolgármesteri Hivatal szerint több munkakörben dolgozó szakember pótlása is lehetetlen lenne. Ilyenek a forgalmi menetirányítók vagy a járműszerelő-specialisták.
Hogy mire számíthatnak még a diákok, arról a Pedagógusok Szakszervezetét és a Nemzeti Pedagógus Kart kérdeztük.
Egy listán indulnak a Fidesz–KDNP leváltásáért. Ugyanakkor egy esetleges közös kormányzás programjának konkrétumait még nem hozták nyilvánosságra. Milyen ötletek merültek fel egyáltalán, és mit szólnak a szakértők?
Ki hitte volna, hogy csütörtökön bejelenti a kormány az ország szinte teljes lezárását, de még 24 óra múltán sem képesek közölni a részletszabályokat? Ki hitte volna, hogy a szolgáltatóiparban dolgozóemberek még pénteken délután sem tudták, mi lesz velük hétfőtől?
A pénteki megbeszélésen elhangzott: a járványhelyzet rámutatott az EU harmadik országokkal szembeni függőségére.
De azok pénteken délután egyig továbbra sem olvashatóak a Magyar Közlöny oldalán.
A miniszterelnök szerint az EPP végleg a „baloldal csatolmányává” vált.
A kormány ma reggel is ülésezik a járvány helyzet miatt, a döntésekről a 11 órakor kezdődő kormányinfón adnak tájékoztatást.