Azzal indokolta döntését, hogy a viccből elkezdett fásult szarkazmus lenni, a saját útkeresést pedig átvette mások „fikázása”.
KM
Azután, hogy a kormányfő amerikai útjáról interjút adott az M1-nek.
Kovács Gergely és Döme Zsuzsanna hétvégén mondott le, miután a szervezetük nem támogatta, hogy vezetőjük részt vegyen az ellenzéki előválasztáson.
A Facebookon egyeztetett erről a két érintett.
Már napok óta lehet hallani, hogy Varga Judit volt férje esetleg pártalapításon dolgozik, de erről hivatalosan nem közölt még semmit.
A korábbi köztársasági elnök szerint pedig egy miniszterelnöknek „kisebb gondja is nagyobb annál, hogy kegyelmi ügyekkel foglalkozzon”.
Az ellenzéki párt politikai okokra gyanakszik.
Az akció a lelkész szerint „politikai indítékúnak tűnik”.
De van egy feltétel, aminek még teljesülnie kell.
Írt a céljairól is.
Már jövő hétfőn meg is születhet a döntés.
Az ellenzéki oldalon sem egyszerű a helyzet.