Arra kérjük olvasóinkat, nézzenek szét környezetükben, vannak-e olyan rászoruló emberek vagy szervezetek, akik örülnének egy ajándék előfizetésnek!
Lukács Csaba
Az egyik pilóta (akinek tízezer fölötti repült órája van) súlyos sérülésekkel, kómában fekszik, a másik a helyszínen elhunyt.
10 milliárd forint körüli összeget hoztunk Magyarországra és ilyen nagyságrendű a költségvetéshez való hozzájárulásunk is. Interjú Enyedi Zsolt rektorhelyettessel.
Sportfelszerelést gyártani – különösen profi sportolóknak – ma már sok esetben szinte űrtechnológiát igényel.
Negyvenezer eurót kaphat az, aki legalább egy éve külföldön él, viszont most új vállalkozást indítana a szülőföldjén.
Venezuelában a havi nyugdíjból két és fél kiló kenyeret lehet venni, vagy kicsit több mint fél kiló húst.
Meg is hatódott a nagyszerű ceremónián.
Magyar származású menekültek és rokonaik érkeznek hazánkba a káoszba süllyedt Venezuelából. Őszödön migránspánik tört ki miattuk.
A sofőr nem az útra figyelt, hanem a telefonra, két utasa meghalt.
Cirill és Metód hatása a magyar sajtópiacra, avagy így készül lapunk.
Az ukrajnai Lembergben meggyilkolt kárpátaljai cigány férfi feleségénél és tízéves kisfiánál jártunk, akik szintén megsérültek a támadásban.
Válaszul példátlan összefogásra került sor az osztrák médiában.