Visszavonta a pakisztáni Legfelsőbb Bíróság az istenkáromlással vádolt Aszija Bibi halálos ítéletét. A keresztény nőt 2010 óta tartották fogságban miután egy vita során sértő megjegyzéseket tett Mohamed prófétára.
MA
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke szerint igaza van annak, aki tehetetlen dühében azt mondja: nem normális, hogy emberek laknak az utcán, miközben kaphatnának ellátást.
Szerinte a Fidesz a kétharmad közelében marad mindaddig, amíg az ellenzék nem tudja eldönteni, hogy ki lenne a miniszterelnök egy ellenzéki győzelem esetén.
Most lett pénz, a Katasztrófavédelem megtéríti a 116 településen szolgáltató Zöld Hídnak a költségeket.
Napjainkban zajlik a történelem eddigi legnagyobb túszdrámája, vagy nem is történt semmi?
A nemdohányzók védelméért felelős miniszteri biztost nem érdekli a miniszterelnök, kiáll a javaslatai mellett.
A nagyhatalomnegyed század után részben feloldja a tigris és orrszarvú csontok kereskedelmének tiltását. Az 1993 óta életben lévő szabályozás a jövőben már csak a vadon élő egyedekre vonatkozik.
Egy váratlan fordulattal bűncselekmény hiányában felmentették a korábban első és másodfokon is garázdaságért elítélt operatőrt. A Kúria ugyanakkor leszögezte: az, amit tett, jogtalan és ízléstelen volt.
Olyan párthoz szeretnének csatlakozni, amely jobboldali és benne van a váltópárti lehetőség – mondta a Jobbik-frakcióból kizárt politikus.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium intézményeit éri a legnagyobb érvágás: 2250, illetve 954 munkatárstól kell megválniuk.
Az újságíró meggyilkolását, illetve az erre adott amerikai reakciókat sokan nem csak a vahhábita monarchia, hanem Trump cinizmusának tudják be – nem is ok nélkül.
Példaképe Reagan, hasonlították már Hitlerhez, Trumphoz és a fülöp-szigeteki elnökhöz, Rodrigo Dutertéhez is. Mit várhatunk Jair Bolsonarótól, Brazília új államfőjétől? Villámportré.