
Megvannak a pontos számok a kormányzati létszámleépítésekről. A Magyar Közlönyben a közigazgatás modernizációja érdekében szükséges intézkedésekről címmel jelent meg a kormány határozata.
A kormány „a minisztériumoknál foglalkoztatottak körében a feladatok folyamatos és magas színvonalú fenntartása mellett összesen 2600 munkakörre kiterjedő létszámcsökkentést rendel el” – áll a hétfő este a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.
A tárcák alá rendelt intézményeknél 4210 fővel kevesebb ember dolgozhat január 1-től. Mindkét számba beleértik az üres álláshelyeket is.
A minisztériumokban október 31-ig kell előkészíteni a felmondásokat, a háttérintézményeknél pedig soron kívül.
A kormány arra is felkéri a minisztereket, hogy mérjék fel, hogy az elbocsátás fedezete előteremthető-e a tárca 2018. és a 2019. évi költségvetéséből, erről pedig tájékoztassák a pénzügyminisztert. Ennek határideje a mai nap. Ha nincs meg a fedezet, az állami költségvetésből kérhetnek rá forrást. Ennek indokoltságát a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal fogja ellenőrizni.
A mellékelt táblázat szerint a legtöbb dolgozót az Innovációs és Technológiai, illetve a Belügyminisztériumból küldik el (517 és 401 főt), a Miniszterelnöki Kabinetirodáról tízet. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Pénzügyminisztérium intézményeit éri a legnagyobb érvágás: 2250, illetve 954 munkatárstól kell megválniuk.
Az indoklás szerint a „kormány kiemelt célja a hatékony állam, ezért évek óta több eszközzel is csökkenti a bürokráciát. A cél az, hogy kizárólag annyian dolgozzanak a központi közigazgatásban, mint amennyire feltétlenül szükség van, tehát kevesebb tisztviselő legyen, de magasabb bérért. Ennek részeként a Kormány egyetért azzal, hogy a minisztériumok és a miniszterek irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek 2019. január 1. napjától kizárólag a feladataik ellátásához elengedhetetlenül szükséges létszámmal rendelkezzenek. A tervezhető és hosszútávon fenntartható kormányzati létszámgazdálkodás kialakításával párhuzamosan
megtörténik a béremelés előkészítése is.”
Gulyás Gergely az október 17-i Kormányinfón beszélt arról, hogy körülbelül 18 százalékos lesz a létszámleépítés a központi kormányzatban, ami nagyjából 2500 főt jelent, és hasonló a kormányzati intézményekben.