Annak a szülőnek, akinek nincs védettségi igazolványa, csak egy az igazgató által kijelölt pontig szabad az iskola területére lépnie.
Magyar Hang
A busz kigyulladt és letért az autópályáról. A baleset okai egyelőre nem ismeretesek.
Gyakorlatilag nincs még egy olyan ország az unióban (de még a Balkánon sem), ahol nem lenne sokkal teljesebb a járvány adatainak közlése.
A Duna–Tisza közén, illetve a déli megyékben eleinte még sok felhő lehet, ott majd csak délután csökken a felhőzet és derül ki az ég.
Az ORFK most új magyarázattal állt elő, hogy miért van erre szükség, de a helyzet csak még rejtélyesebb lett ettől.
A vakcinákkal kapcsolatos téves információk csak tovább rontják a helyzetet – mondta Sztella Kiriákidész.
Eddig 300-an teljesítettek folyamatosan szolgálatot az egészségügyi intézményekben, most az oltási akcióhétre további 480 érkezett.
Elkezdtük a szükséges logisztikai munkát, az ügy folyamatban van – mondta az uniós szóvivő.
Az új ausztriai leletanyag egy olyan pillanatot reprezentál a kréta időszakból, amelynek szárazföldi élővilágáról Európa-szerte eddig szinte semmit nem lehetett tudni.
A forint gyengült hétfőn a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon. Este 370,25 forinton állt az euró.
A párt arra is kíváncsi, hogy miért nem a Belügyminisztérium parkolóját használják.
Összesen 19 ügy van folyamatban – tudta meg a Blikk.