Ferenci Tamás biostatisztikus a GitHubon közölt végeláthatatlan listát arról, hogy a magyar járványügyi hatóságok adatközlése (pontosabban adatnemközlése) milyen felháborítóan szegényes. A legfontosabb adatokat tartják vissza az emberektől, így őket sötétségben tartják, miközben elvárják tőlük, hogy felelőségteljesen viselkedjenek. Holott ezt a kutató szerint csak úgy tehetnék meg, ha megismerhetnék a valóságot.
Az Óbudai Egyetem docensének legfontosabb állítását a 444 idézi: „tartósan sikeres járványügyi védekezés, és általában hatékony népegészségügy nem lehetséges a lakosság támogatása és bizalma nélkül. Ehhez szükséges a lehető legteljeskörűbb tájékoztatás nyújtása, lételeme a rendszer tanulóképessége, a hibák gyors felismerése és javítása, és ezek mindegyikének az alapja a transzparencia”.
Gyakorlatilag nincs még egy olyan ország az unióban (de még a Balkánon sem), ahol nem lenne sokkal teljesebb a járvány adatainak közlése. Ráadásul a hatóságok mérhetetlen cinizmussal állnak az adatokat jogosan kérő-követelő sajtóhoz és mindenkihez. Amikor például a fertőzöttek koreloszlását kérdezte valaki, azzal utasították el, hogy ez az adat beazonosíthatóvá tenné a betegeket.
A hatóságok vétkes gyakorlata okozza azt, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy milyen katasztrofális jelenleg a járványhelyzet Magyarországon: „az emberektől csak akkor várhatjuk el, hogy a helyzet súlyának megfelelően viselkedjenek, ha tisztában vannak a helyzet súlyával. Bármennyire is trivialitásnak hangzik, muszáj ezt is hangsúlyozni: nem róható fel, ha nem így cselekednek, ha közben sötétségben vannak tartva a valódi helyzetet illetően”.
Ferenci a kormány által ellenőrzött propagandát sem kíméli: „ma Magyarországon talán a kórházban kialakult viszonyok ügye kapcsán jelentkezik legélesebben: a közszolgálati médiát követő emberek abban a hiszemben vannak, hogy a kórházakban minden a legtökéletesebb rendben van, semmiféle problémáról, nehézségről, pláne létszámhiányról, a személyzet elcsigázottságáról, leírhatatlan nyomás alatt dolgozó orvosokról, kétségbeejtő helyzetekben segítség nélkül maradó szakdolgozókról, sőt, medikusokról nem hallhattak egyetlen szót sem másfél év alatt, arról pedig aztán végképp nem, hogy esetleg olyan is előfordulhat, hogy nem teljesen tökéletes ellátást kapna egy beteg”.
