Egy fellebbviteli bíróság Pennsylvaniában pénteken elutasította Donald Trump amerikai elnök jogászainak perkeresetét a választási eredmények felülvizsgálatára.
Magyar Hang
Tovább szigorodnak a Szlovákiába történő beutazás feltételei, megszűnik néhány eddig érvényes kivétel.
Brazíliából Európába kokaint csempésző bűnözői hálózat 45 tagját állították elő a brazil, a spanyol, a portugál, a belga, a holland és a dubaji hatóságok.
Első fokon öt év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bukaresti ítélőtábla pénteken Markó Attila volt kisebbségügyi államtitkárt egy újabb kártérítési perben.
A művész szerdánt halt meg koronavírus-fertőzés következtében.
Ismét gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, egymás utáni két napon döntve meg a korábbi csúcsot.
Az Egyesült Királyság és az Európai Unió közötti jövőbeni kapcsolatrendszerről szóló tárgyalásokon továbbra is jelentősek a nézetkülönbségek.
Megkezdődött az orosz fegyveres erők személyi állományának beoltása, amelynek keretében több mint 400 ezren kapják majd meg az új típusú koronavírus elleni vakcinát.
A gyanúsított bántalmazta a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hegymegen előző nap holtan talált idős nőt.
Horvátországban újabb rekordot döntött, Szlovéniában pedig stagnál a koronavírus-járványban újonnan fertőzöttek száma.
Mateusz Morawiecki megerősítette Merkelnek, Lengyelország kész megvétózni a költségvetést, amennyiben „nem találják meg az egész Európai Unió, nem pedig csak egyes tagállamok számára jó megoldásokat”.
A bloggerből lett ellenzéki orosz politikus az EU külügyi bizottságának videokonferenciáján arról beszélt, az orosz társadalom nagyon szívesen fogadna egy ilyen lépést.