Szakmai és dokumentációs szabálytalanságok is történtek a tatabányai kórházban, de kiderült az is, a koronavírus-járványnak és az azzal kapcsolatos intézkedéseknek semmi köze nem volt a fiatal nő halálához – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ.
Magyar Hang
A Media1 elérte a hírportált tulajdonló kuratórium elnökét, aki szerint a konkurens 24.hu alaptalanul okozott riadalmat az Indexnél, de valójában nincs ok a pánikra.
Ezzel a mondattal jelent meg egy bejegyzés Bálint gazda Facebook-oldalán.
Több százan voltak a vasárnapi demonstráción. Már a miniszter felvetése előtt írtak levelet a hallgatók Palkovics Lászlónak.
Videót töltött fel a Facebook-oldalára a főpolgármester a mai rakparti eseményről.
Szigorításokat vezet be azokban a megyékben, ahol ismét elterjedt a kór.
A súlyos testi sértés június 13-án hajnalban történt Budapest V. kerületében. Szemtanúk jelentkezését is várják.
Tíz helyett öt év megszakítás nélküli együttélés után és a közös kiskorú gyermek nagykorúságáig a teljes összeg járna az özvegyeknek – írja a módosítót szemléző Index.
A döntést azzal indokolták, fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított megszökik vagy elrejtőzik.
Az új alkotmány megerősítése adhat erre lehetőséget az orosz államfőnek.
„Ha van MotoGP versenyre 35 milliárd forintunk, akkor kell, hogy legyen 25 milliárd forint a Lánchídra is”
A sertésfeldolgozóban közép- és kelet európai vendégmunkások dolgoznak, ezernél is több fertőzést regisztráltak.