Minden ott folytatódik, ahol tavasszal abbamaradt – mondta az Országgyűlésben Orbán Viktor, és a miniszterelnök alighanem egy kicsit meg is nyugodott közben. A Parlament maradt ugyanis jóformán az egyetlen olyan safespace a kormánypártiak számára, ahol minden kényük-kedvük szerint alakul. A magyar valóság épp rájuk dönti tizennégy évnyi mulasztásukat, a gazdaságot már ki tudja hányadik hangzatos akciótervvel kell megmenteni, a kormányfő előretolt segédstratégája pedig a hazai pálya emlékezetpolitikai térfélén lőtt egy hatalmas, Tokody-díjas öngólt. Egyedül a nemzetközi helyzet az, ami most az osztrák parlamenti- és a cseh önkormányzati választásoknak köszönhetően éppen nem fokozódik olyan nagyon, de azért messze nem rózsás a helyzet ezen a téren sem.
Úgyhogy kész felüdülés lehetett a Fidesz (és a KDNP) politikusai számára, hogy visszamehetnek az Országgyűlésbe, ahol az erőviszonyokat nem 2024 júniusa, hanem még mindig 2022 áprilisa határozza meg. És belenézve a közvetítésbe, beleolvasva a parlamenti ülésről készült beszámolókba olyan érzés kapott el, mintha egy rosszul szerkesztett dokumentumfilmet vetítettek volna. Vagy mintha azt kellett volna hallgatnom, hogy egy különösen gonosz varázslatnak köszönhetően megtanulnának beszélni a szoborpark letűnt korokat idéző mészkőfaragványai. Az ellenzéki képviselők többnyire folytatták a közéleti buboréktapétázással kevert lájkvadászatot, ahogy azt az elmúlt másfél évtizedben kisebb-nagyobb megszakítással tették, de most mintha a kormánypárti viszonválaszok is hozzájuk fásultak volna.
Kivéve persze Kövér Lászlót. Ő olyan vehemenciával utasította rendre például a politikai kudarcból krimiírásba menekülő, árulózó Gyurcsány Ferencet, mintha egy vérnyomás-problémákra készült gyógyszer reklámjában szerette volna bemutatni a hipertónia káros tüneteit. Bedő Dávid momentumos frakcióvezető kezdeményezésére pedig olyat reagált, hogy bebizonyosodott: lehet valaki egyszerre őszintén otromba és alávalóan gyáva.
Ez az ellaposított, életidegen politizálás igenis veszélyes üzem: még csak nem is üzeni, hanem egyenesen harsogja az állampolgároknak, hogy íme, ez a személyeskedésben bővelkedő, de mégis dögunalmas szövegelés maga a politika, érdemes tőle olyan távol maradni, amennyire csak lehet. Holott épp az ellenkezője az igaz: minél többen, minél tájékozottabban, minél aktívabban vesznek részt a közélet különböző fórumain, annál kevésbé engedhetik meg maguknak az elit emberei, hogy lejárt szavatosságú szólamok visszaöklendezésével tudják le alapvető feladatukat, a népképviseletet. Ha ugyanis ezt hagyjuk, akkor jön a rendeleti kormányzás, amikor az is megeshet, hogy az történik, amit egyetlen egy ember akar, senki más. Jaj, várjunk csak…
