Kilenc hónap – ennyi ideig dolgoztunk az uh.ro székelyföldi lappal közösen azon, hogy feltárjuk azt, hova tűnt el a kormánybarát erdélyi magyar médiaholding létrehozására fordított sok milliárd forintnyi magyar közpénz. A munkamegosztás szerint mi írtuk az oknyomozó anyagokat, erdélyi partnerünk készítette a videókat – ezt az utolsó, összegző videót is.
A sorozat keretében lépésről lépésre feltártuk, hogyan jött létre az „erdélyi Kesmának” is nevezett médiacsoport: az első részt itt, a másodikat itt, a harmadikat pedig itt találja. Kiderítettük, hogy Demeter Szilárd barátai az amerikai rapsztárok kedvenc autójával, egy hófehér Cadillac Escalade-dal csapatták, miközben a főmúzeológus felesége többet keresett az erdélyi médiából, mint akkoriban – hivatalosan - a magyar miniszterelnök. Megírtuk azt is, hogy egy ügyes trükkel 80 millió forintot kereshetett az erdélyi ügyvezető, és arról is cikkeztünk, hogyan vált a tanácsadók paradicsomává a médiavállalkozás.
Eközben videók készültek arról, hogyan érinti a székelyföldi embereket az, hogy az összes nyomtatott lapot bezárták 2022 végén, és azt is próbáltuk megfejteni, hogyan vált oroszbaráttá az erdélyi magyarság. Utóbbi témának két videót is szenteltünk: „Most már kiben higgyek, Putyinban vagy a másikban?” című videónkban az egyszerű embereket, az „Egyenletesre gyalulta az erdélyi magyarságot a Fidesz” címűben pedig szakértőt kérdeztünk.
A mostani, összegző videóban Pál Edit Éva, az uh.ro főszerkesztője Egyed Ufó Zoltán székelyföldi oknyomozó újságíróval, az uh.ro munkatársával és kollégánkkal, Lukács Csabával beszélgetett.