Demeter Szilárd és emberei a több napilapot, rádiót, heti- és havilapokat, valamint több internetes újságot tartozó erdélyi médiacég működtetésére egy olyan üzleti modellt hoztak létre, amelynek a fő eleme az volt, hogy minden évben megérkezik a kétmilliárd forint körüli támogatás Budapestről, amit aztán ők jól elköltenek. A pénz elég jelentős része elfolyt – változatos módon visszacsorgott Magyarországra a haverokhoz. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Bethlen Gábor Alaphoz benyújtott utolsó, 2022-es beszámoló: a több mint 200 alkalmazottat foglalkoztató médiavállalkozás bérekre 136 millió forintot, dologi kiadásokra pedig több mint 2 milliárdot, egész pontosan 2 milliárd 48 millió forintot számolt el.
A közpénzre épített modell egészen addig megbízhatóan működött is, amíg bőven volt pénz az anyaországban, de aztán jött az energiaválság és az orosz háború, valamint az Európa-bajnok magyar infláció, és nem volt miből utalni.
Úgy tudjuk, a megváltozott helyzetre többszörösen rosszul reagáltak Erdélyben – egyrészt utolsó pillanatig bíztak abban, hogy végül megjön a pénz, és nem faragtak le a költségekből, másrészt olyan üzeneteket küldtek vissza Budapestre, amit a Rogán-vezette propagandaminisztériumban zsarolásként értelmeztek: „ha nem utaltok, bezárjuk a lapokat és ez a Fidesz-ellen hergelheti majd az erdélyi magyarokat”. A Médiatér élén álló emberek nem tudták, hogy a kormánypárt sok mindent eltűr, de a zsarolási kísérletet nem: ilyen esetben teljes erővel visszaüt.
A fentiek alátámasztására hadd idézzünk az Erdélyi Médiatér BGA-nak küldött utolsó beszámolójából, ahol főleg a megemelkedett költségekre panaszkodtak: „a 2021-es évet még a globális járvány határozta meg, amely a reklámbevételek drasztikus csökkenését vonta maga után. Épp, hogy elkezdett kilábalni ez a szektor a válságból, a 2021-es év végén megérkezett az energiaválság is, amelyet a 2022-ben elkezdődött ukrán háború még jobban elmélyített. Az Oroszország elleni szankciók, valamint az energiaárak drasztikus emelkedése alapjaiban forgatta fel a médiacsoport működését. A két legnagyobb papírexportőr, Oroszország és Ukrajna kiesésével óriási papírkrízis jelentkezett egész Európában. Ezt tetézte az energiaárak emelkedése, hiszen a nagy energiaigényű papírgyártás nagyon megérezte ennek a hatását. A papírhiány és az energiaárak emelkedése nyomán a papír ára a 2020-as szint többszörösére emelkedett, amíg még tovább rontotta az addig jelentős veszteségekkel működő nyomtatott sajtó piacát. Ehhez már csak ez utolsó adalék volt az, hogy az üzemanyagárak megduplázódása a nyomtatott lapok terjesztési költségeit is tovább növelte.”
A fentiek fényében különösen érthetetlen, hogy miért nem kezdtek el spórolni. Nem állították le a terjeszkedési programot sem: a lapcsoport utolsó napilapját, a Székely Hírmondót 2022. közepén vásárolták meg, hogy aztán fél évvel később, decemberben bezárják. A több száz oldalas elszámolási dokumentációban különös módon nincs benne az, hogy mennyiért vették meg az újságot, de az igen, hogy egy sepsiszentgyörgyi cégnek, a Zas System Srl-nek a lap akvizíciójának előkészítésére szeptember végén bruttó 8.891.075 forintot utaltak. A cég tulajdonosa, Fésüs Árpád a Sepsi Rádió marketingigazgatója – küldtünk neki levelet, arról érdeklődve, hogy mi volt a szerepe az ügyben és az mennyi idejét vette igénybe, de nem válaszolt megkeresésünkre.
A cég valós szerepe annál is inkább megkérdőjelezhető, mert az Erdélyi Médiatér minden évben több száz millió forintot utalt vissza egy budapesti magáncégnek, a Magyar Médiaszolgáltatást Támogató Központ (továbbiakban MMTK) nonprofit Kft-nek, és a velük megkötött 6/2021-es szerződésben fekete-fehéren ott áll a feladatok között: teljes körű menedzsment (üzletviteli, egyéb vezetési tanácsadás); akvizíciók, cégvásárlások előkészítése; (…) cégháló átalakítása, optimalizálása a megváltozott gazdasági és pénzügyi környezet következtében.
Miközben már pontosan tudták, hogy be kell zárni a lapokat, a Budapestre való utalások nem álltak le: 2021. júliusa és 2022. októbere között összesen 478 millió forintot küldtek vissza Magyarországra az MMTK-nak. Az utolsó, 30 millió forintos tételt október negyedikén indították, hogy aztán alig tíz napra rá egy szűkszavú közlemény jelenjen meg a hozzájuk tartozó Székelyhon.ro regionális portálon: „a nehéz gazdasági helyzet és annak valószínűsíthetően hosszabb távú fennmaradása arra kényszerít bennünket, hogy a tevékenységeinket átszervezzük az év végéig. A legésszerűbb döntés ebben a helyzetben, hogy 2022. december 30-tól felfüggesztjük a nyomtatott lapok kiadását, a lapterjesztést és kézbesítést, valamint a lapkereskedelmet. Az elektronikus médiumok (online portálok, rádiók, újmédiás tartalmak) továbbra is az erdélyi magyar közösség szolgálatában állnak. Príma Press Kft.”
A dolgozók több mint hetven százalékát kirúgták, ám ezt sem sikerült emberi módon megtenni. A Gaga Rádióban például a következőképpen történt: a Médiatér vezetősége rendkívüli gyűlést hívott össze, ahol mindenkinek kötelező volt részt venni, és felolvastak pár nevet, majd azt mondták: aki nem hallotta a sajátját, az ki van rúgva. – Úgy küldtek el sok év után, hogy még a szájukra sem vették a nevemet – mesélte szomorúan az esetet egyik kolléga. Arra is volt példa, hogy valaki később, a megváltozott helyzet után mondott fel. Az elküldött újságírókból egyébként már két médium is alakult Marosvásárhelyen: a Vasarhely.ma portál és egy internetes rádió, a Rádió Koko.
A kirúgottaknak egy nagy közös jellemzője van: nem akarnak erről beszélni. A kormánypárt ma is roppant népszerű Erdélyben, és rengeteg szervezet és vállalkozás kap anyaországi pénzt, ezért attól tartanak, ha panaszkodnak, utánuk tudnak nyúlni Budapestről. Van, aki akkor tragédiaként fogta fel a munkahelye elvesztését, de azóta visszament eredeti szakmájába a tanügybe, és most örül – szerinte sokkal nyugodtabb és stresszmentesebb lett az élete a gyerekek közt, mint a médiacégnél.
Sajnos történtek emberi tragédiák is. Az Erdélyi Napló egyik emblematikus szerzőjét, Nánó Csabát is elküldték. Munkanélküli lett, rendkívül kiszolgáltatott helyzetbe került, kétségbeejtő állapotáról január elején a következőt posztolta a Facebook-oldalára: „Tömény megalázás. Egy évvel ezelőtt munkanélküli lettem. Májusban tüdődaganatot állapítottak meg az orvosok, júniustól betegszabadságon vagyok. (Hihetetlen, de munkanélküliként is lehetsz betegszabadságon. Ez már önmagában abszurdum). Mivel súlyos a diagnózis, elméletileg semmiféle jövedelemből nem lenne szabad egy vasat sem levonni (14 kód). Nos, a segély (950 lejjel kezdtem, ami egy vagyon, ugye?) egy év alatt 300 lejjel csökkent, miközben minden fénysebeséggel drágul. A hivatal „megnyugtatott”: februárban ennyit sem kapok, mivel változik a törvény, a segélyre rányomnak még valami adót… Nem panaszkodom, csak jelzem: ebből a pénzből nemhogy egyik napról a másikra, de egyik óráról a másikra is lehetetlen megélni. Lám, így kell törvényesen eltenni láb alól azokat, akik a rendszer számára feleslegessé váltak…” (A havi 650 lej nagyjából 50 ezer forint – a szerk.) Nánó Csaba június végén meghalt. Egykori kollégája, Szucher Ervin (akit szintén kirúgtak, most a Vasarhely.ma portálra ír) nekrológjában így fogalmazott: „szomorú vagyok. És dühös. Meghalt egy kolléga. Egy két lábon járó színházi lexikon, a szakmájához, a kultúrához és alanyaihoz mindig jó érzékkel és alázattal viszonyuló újságíró, halk szavú, szerény, mosolygós ember. Nem Istenre haragszom, arra nincs jogom. Hanem a helyzetre. A maga hatvan egy kevés pluszával nem volt fiatal, mondják egyesek. Valamikor ivott, cigizett, teszik hozzá szintén ők. Rákos is volt szegény, sopánkodnak egy ráadásnyit ugyanazok. Mind igaz. De arról nem tesznek említést, hogy lényegében mi adta meg az utolsó löketet, amely a gödör szélére taszította. (…) A kezelés megviselte. A lekezelés még inkább. Szakmai lenullázása meg egyenesen tönkretette. Főként, hogy onnan kapta az övön aluli ütést, ahonnan a legkevésbé számított rá. Hiába az olvasók biztató szava, olyanná vált, mint a gyermek, akinek elveszik a játékát. Merthogy neki tényleg elvették. Előbb betűk, majd szavak nélkül maradt.”
