Hivatalos, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) nyerte meg a parlamenti választást Ausztriában. Herbert Kickl, a párt vezetője szerint egy új korszakot nyitottak, egyben dicsérte a választók „optimizmusát, bátorságát és bizalmát. Az FPÖ azonban nem szerzett többséget, vagyis kormányt alakítani nem tudnak, ráadásul a választások előtt már az is kiderült, hogy a többi párt nem lépne velük koalícióra. A hivatalban lévő néppárti kancellár, Karl Nehammer most úgy fogalmazott – a BBC beszámolója szerint –, hogy „lehetetlen kormányt alakítani valakivel, aki imádja az összeesküvés-elméleteket”.
A választási részvétel egyébként magas, 78 százalékos volt, az ország 6,3 millió választópolgára vett részt a voksoláson, amelyet a migráció és a menekültügy, valamint a lanyhuló gazdaság és az ukrajnai háború kettős témája uralt. Az elemzések szerint a 35-59 évesek szavaznak leginkább a Szabadságpártra, és valamivel több nő, mint férfi.
A hivatalos végeredmény szerint – az exit pollal lényegében megegyező arányban –, az Ausztriában sokak által szélsőjobboldalinak nevezett formáció 28,8 százalékot ért el. A második helyen a Karl Nehammer jelenlegi kancellár által vezetett Néppárt végzett 26,3 százalékos eredménnyel, míg a szociáldemokrata párt (SPÖ) csupán a harmadik helyet szerezte meg 21,1 százalékkal. Noha az első eredmények alapján még fej-fej mellett álltak, végül a liberális NEOS futott be negyedikként 9,2 százalékkal, míg a Zöldek 8,3 százalékot értek el. Utóbbi párt eddig a Néppárttal alkotott kormánykoalíciót.
Szijjártó Péter már gratulált is szövetségesüknek, akikkel egy pártcsaládban ülnek az Európai Parlamentben: „Micsoda hétvége!! Csehország után a szomszédban is Patrióta-győzelem.” A magyar külügyminiszter egyúttal megjegyezte, hogy „nem a háborúra, nem a migrációra és nem a genderpropagandára”.