Visszavonul a politizálástól Bősz Anett, aki eddig Budapest humán területekért felelős főpolgármester-helyettese volt – ezt maga az érintett jelentette be közösségi oldalán egy nappal azelőtt, hogy kedden kezdetét venné az új önkormányzati ciklus. A politikus a Liberálisok elnöke is volt, később pedig a DK parlamenti frakciójában is tevékenykedett, majd 2020-tól látta el városvezetési feladatait Budapesten.
Bősz Anett azt írta: „Ma nem csak a fővárostól, a politikai pályafutásomtól is búcsúzom. A Pest vármegyei közgyűlésben szerzett mandátumomról lemondtam, a DK-s tagságom a mai nappal megszűnik. Kívánok a maradóknak sok sikert, minden jót!”
Posztjában hosszan búcsúzott Budapesttől, mint írta, szívből kívánja ennek a társadalomnak, hogy a következő közgyűlés és városvezetés valamennyi tagja ugyanígy szeresse Budapestet. – Szívből kívánom, hogy a parkolási botrányról Kern András szilvalekváros tönkölysütije, a metróról Káposztásmegyer és a Budaörsi Virágpiac, a Blaha Lujza térről a megújulás, Óbudáról pedig a túrós csusza jusson eszünkbe! Mindenkinek jobb volna így, és nem lehetetlen egy ilyen közéletet megteremteni – tette hozzá.