Légicsapást mért hétfőn az izraeli hadsereg a libanoni főváros, Bejrút központjára – írja az MTI. Míg az izraeli hadsereg az elmúlt napokban többször is támadta Bejrút déli külvárosait, a Hezbollah síita mozgalom fellegvárát, ez az első alkalom, hogy a főváros szívét vette célba.
Libanoni biztonsági források szerint legalább négy ember meghalt egy izraeli dróncsapásban, amely a Dzsama Iszlamija szélsőséges szervezet egyik lakását vette célba Bejrút belvárosában. Ez a szunnita iszlamista csoport szövetségese a Hezbollahnak, amely Izrael elleni műveleteivel saját bevallása szerint a Gázai övezetet irányító Hamászt támogatja. Az Izrael és az Európai Unió által is terrorszervezetként nyilvántartott Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) bejelentette, hogy három tagja meghalt az izraeli légicsapásban.
Az izraeli hadsereg immár hetedik napja folytatja támadásait a Hezbollah ellen Libanonban, ahol a múlt hét végén megölték a szervezet vezetőjét, Haszan Naszrallahot. Az izraeli hadsereg csapásokat mért a szélsőséges csoport más erődítményeire az országban. A támadásokban a libanoni egészségügyi minisztérium szerint vasárnap legalább 105 ember halt meg.