Azon vásárlóikat, akik otthoni karanténban rendelnek házhoz a Tescótól árut, arra kéri a cég, hogy ezt tüntessék fel a rendelésükben.
Magyar Hang
Unatkozik? Szívjon magába kultúrát!
Több-kevesebb napsütésre számíthatunk, amelyet az egyre többfelé megjelenő magas-, valamint középszintű felhőzet szűrhet, zavarhat.
A kórtermekhez fürdőszoba is tartozik, a két hétre ott lakó emberek ingyen wifit használhatnak.
A szövetségi kormány 50 milliárd dollárt szabadít fel a koronavírus terjedése elleni küzdelemre a tagállamok és a települések számára.
„Itt járványügyi megfigyelés alatt álló személy tartózkodik. Tilos a belépés!” – volt olvasható az A/4-es lapon.
Több olasz városban közösségi villámakció indult az összetartásért és a félelmek leküzdésére.
Korlátozzák az üzletközpontok működését, de továbbra is nyitva lesznek az élelmiszerboltok és a patikák. Bezárják a vendéglátóhelyeket.
A német kormány 170 ezer milliárd forintnyi eurót kész megmozgatni a gazdasági válság miatt.
A következő három évben nem is utazhatnak be az országba.
A kormánypárt nyíltan szembehelyezkedett a miniszterelnökkel.