
Kiutasítottak Magyarország és az Európai Unió területéről két iráni állampolgárságú, magyar hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemistát – értesült az Index a Belügyminisztériumtól. Ők azok, akik koronavírus miatt karanténba kerültek, ott viszont balhézni kezdtek. A huszonhárom éves férfiaknak azt is megtiltotta az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, hogy a következő három évben beutazzanak Magyarországra.
A kiutasítás végrehajtását viszont – a feltételeinek megteremtéséig – felfüggesztették, és az érintettek részére kötelező tartózkodási helyet jelöltek ki.
Az érintett egyetemisták a Dél-Pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet Szent László Telephelyére kerültek korábban koronavírusos fertőzéssel, a karanténként kijelölt szobát viszont engedély és védőruházat nélkül elhagyták. A kórházi szobába ráadásul többszöri felszólítás ellenére nem mentek vissza, balhéztak, az egészségügyi személyzettel szemben agresszíven léptek fel, és utasításaiknak nem tettek eleget.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság járványügyi szabályszegés vétsége miatt tovább folytatják az eljárást, ez a távollévő terheltekkel szemben is befejezhető.