A malac

Kedves biztos úr, előrebocsátom: nem volt miért idejönnie. A malac él és sértetlen. Jöjjön be, és bizonyosodjék meg róla a saját szemével! Na látja! Ha vakargatja a hasát, még csókot is ad a kicsike. Remélem, most már semmi kétsége azt illetően: ő egy ép, egészséges és boldog malac. Viszont csak hogy tisztán lásson, és hogy a jövőben ne kelljen hasonló kiszállásokkal pocsékolnia az idejét, főzök a kedves biztos úrnak egy kávét, és közben elmesélem a malaceset hátterét.

Mint tudja, színházi ember vagyok. Nem tudja? Azt is megértem. Kisebb mellékszerepeknél tovább egyelőre nem jutottam, és a szakmai környezet ismeretének, valamint józan önértékelésemnek köszönhetően mára beláttam: a legjobb, ami velem történhet ezen a pályán, az volna, ha kapnék egy állandó mellékszerepet valamelyik évtizedeken át tartó tévésorozatban. Játszhatnám például az elhagyott férjet, aki a malacával osztja meg a lakást, csak hogy karakterben legyek. Leendő exfeleségem, Angéla viszont jóval sikeresebbnek bizonyult nálam. Ő is kisebb szerepekkel kezdte, aztán amikor egyszer egy haldoklásjelenetet kellett eljátszania a színpadon, annyira nagy átéléssel agonizált a rendezői utasításra fittyet hányva tíz másodperc helyett hat hosszú percen keresztül, hogy a színészkollégák végül mentőt hívtak hozzá. Pár héttel később Angélám már Lady Macbethként tipródott, őrjöngött és haldoklott a világot jelentő deszkákon.