A Lajta esetében egy hosszú, tízórás tetőzésen vagyunk túl, sikeresen védekeztünk – közölte az operatív törzs péntek reggeli ülése után Orbán Viktor, aki azt is hozzátette, hogy jelenleg összesen 754 kilométeres folyószakaszon zajlik a védekezés. A vízügyi ágazatban csütörtökön plusz ötven, a katasztrófavédőknél plusz 600 főt mozgósítottak, míg a polgárőröknél plusz 150 fő állt munkába, összesen 6149 hivatásos dolgozott a gátakon. 2753 önkéntes is segített, ez egyébként csökkent az előző naphoz képest. Ennek oka, hogy elkészültek a nyúlgátak és a homokzsáktöltéssel is végeztek, most egyébként a figyelőszolgálatban és a járőrözésben lehet részt venni. Csütörtökön megtöltöttek 311 ezer homokzsákot, így eddig összesen 1,8 milliónál is többet használtak fel.
A nehéz helyszínek között említette a miniszterelnök Pilismarótót, ott csütörtökön 20 ezer új homokzsákot használtak fel és a nyúlgát is 99 százalékos. A 11-es főúthoz képest nyitottak alternatív útvonalakat is. Vácon 1500 méter hosszan építettek védművet, és száz százalékos a védelmi rendszer, csak úgy, mint Kismaroson. – A Margitszigetről szóló jelentést is meghallgattam reggel, jelentem ott is minden rendben van – fogalmazott a kormányfő.
Most már Budapest alá is benéz az operatív törzs, az ottani védműveket is ellenőrizni kell – mondta Orbán Viktor. Három helyen kell dogozni: Bátán, Dunaszegcsőn és Baján, utóbbi helyszínen a védművet, ami 2700 méternél is hosszabb, még meg kell emelni. A szakemberek szerint egyébként a fővárostól délre sem fogja meghaladni az árhullám az eddig mért legmagasabb szintet.
A hétvégére az a feladat, hogy a készenléti szint fennmaradjon: figyelőszolgálat és járőrözés. Minden parlamenti képviselőtől, polgármestertől és önkéntestől és azt kérte, hogy ne lankadjon a figyelem, mert akkor történhet baj.
A kormányfő tapasztalatai szerint egyébként nyugodtabbak az emberek, mint korábban, hiszen nem is arról van szó, hogy soha nem látott árhullám érkezne. A helyzet komoly, ha a hétvégén is mindenki a helyén marad, akkor nem lesz semmi baj. – Van egy megnyugtató magabiztosság – fűzte hozzá. Ebben egyébként sokat segít, hogy megjelentek az egyenruhások is, ez szintén nyugtatólag hat.
– Az a tervem, hogy csütörtök dél körül tudom szögre akasztani a gumicsizmámat – mondta Orbán Viktor, hozzátéve, hogy akkor lesz a tervek szerint vége.
Az árvízi károk kapcsán a mezőgazdaságban a miniszterelnök nem számít jelentős problémákra, a másik viszont az ártérbe épült ingatlanok. De ez utóbbi egy biztosítási ügye. – Ahhoz képest, hogy milyen komoly a helyzet, olcsón fogjuk megúszni – közölte.