A brit egyetemeken dolgozó kutatók körében végzett felmérés eredményei szerint gyakorlatilag az összes tudós tisztában van azzal, hogy a repülők által kibocsátott anyagok növelik az üvegházhatást, és ezzel súlyosbítják a klímaváltozást. Azt is jól tudják, hogy emiatt sokszor hangoztatott cél, hogy ahol csak lehetséges, kerülni kell (illik) a repülést. De a legtöbbjüknél a tudás ritkán csapódik le a személyes döntéseikben: különösen a professzorok és a PhD-hallgatók szeretnek utazgatni, mintha nem lenne holnap.
A statisztikák szerint a repülés az átlagemberek által művelhető legtöbb üvegházgáz-kibocsátással járó tevékenység. Az ember által okozott globális felmelegedés 4 százalékáért a repülés a felelős. A legtöbbet repülő tíz százaléknyi ember okozza a repülés szén-dioxid-kibocsátásának 45 százalékát. Ezért gyakran hallani, hogy a konferenciaszervezőknek és maguknak a kutatóknak is törekedniük kell arra, hogy alternatív módokon (magyarul online vagy hibrid módon) vegyenek részt a konferenciákon.
„Képmutatók vagyunk – nyilatkozta Jonas De Vos, a University College London kutatója, a felmérés alapján írt tanulmány első szerzője. – Nem szabadna repülnünk, mégis rengeteget repülünk.” Mindezt azokból a kérdőívekből tudták meg, amit a közösségi médián keresztül küldtek ki a legnagyobb brit egyetemek kutatóinak. Több mint 1100 kutató küldte vissza a kérdőívet, amelyben a konferenciautazásokkal kapcsolatos állításokról kellett véleményt mondaniuk. A 80 százalékuk értett egyet azzal, hogy a repülés rombolja a környezet, de 35 százalékuk mégis elrepült legalább egy konferenciára 2022-ben.
A válaszadók közül a professzorok és a PhD-hallgatók repülnek a legtöbbet, a közepes rangú kutatók, illetve a főként tanítással foglalkozók kevesebbet. A felmérést készítők csoportokba sorolták a válaszadókat aszerint, hogy saját bevallásuk szerint milyen megfontolásból, illetve milyen kényszerek hatására utaznak. Nagyjából 300 válaszadó úgy nyilatkozott, hogy ő egyébként a vonatközlekedést preferálná, de „kénytelen” repülni. Vegyük figyelme ugyanakkor, hogy ez önbevalláson alapuló felmérés volt.
Akár elismerik a kutatók, akár nem, a konferenciára járás, különösen, ha a kongresszust valamilyen turisztikailag kiemelt városban rendezik, legalább annyira béren kívüli juttatás és kikapcsolódás, mint a munka elengedhetetlen része. Nem csoda, hogy a PhD-hallgatók és a professzorok repülnek a legtöbbet. Az előbbiek számára még újdonság e lehetőség, és minél inkább ki akarják használni, hogy az egyetem pénzén utazhatnak, a professzoroknak pedig rendszerint jelentősen nagyobb költségvetés áll a rendelkezésükre (vagy ha igazán híresek, akkor alkalmanként a konferenciaszervezők is fedezhetik a költségeiket), így többször és messzebbre van lehetőségük utazni.
A felmérés készítői szerint azonban nem az ingyen nyaralás csábítása a fő motiváció, hanem a kimaradástól való félelem: a kutatók úgy gondolhatják, hogy ha nem vesznek részt személyesen a kongresszuson, akkor nincs lehetőségük olyan hatásosan előadni az eredményeiket, és nem építhetnek kapcsolatokat a többi kollégával. Ezt a vélekedést nem igazán lehet adatokkal alátámasztani: a kutatások eredményei nem egyértelműek a tekintetnetben, hogy a gyakori utazás használ-e a kutató szakmai előmenetelének. Márpedig e konferenciák alkalmanként döbbenetesen nagy tömegeket vonzanak. Az Észak-amerikai Radiológiai Társaság 2017-es chicagói konferenciájára például 20 ezer orvos és kutató érkezett, a repülésükkel pedig 39 500 tonnányi szén-dioxid-kibocsátást idéztek elő.
