Nem tudjuk azonban, hogy a Fidesz meddig lesz képes az általa kínált ideológiával felülírni az egyre kedvezőtlenebb számokból kirajzolódó valóságot.
Pápay György
A kormány jellemzően azokba a konfliktusokba áll bele, amelyek nem felülírják, hanem befagyasztják a frontvonalakat.
Lehet, hogy Orbán Viktor nagyon is jól látja, mekkorát üthet Magyarországon a begyűrűző globális gazdasági válság.
Fideszes retorikát alkalmazva: mégis hogyan fordulhat elő, hogy Fürjes Balázs – és különösen a végképp „senki által meg nem választott” BFK – felülírja a budapestiektől közvetlen felhatalmazást szerzett, a fővárosi közgyűlés többségét is maga mögött tudó Karácsony Gergely programját?
A szimbolikus politikába könnyen belefeledkező ellenzéknek először is azt kell belátnia, hogy a jelenlegi ciklus legfontosabb ügye a koronavírus-válság és annak következményei.
A gátlástalan hatalomgyakorlás, valamint az orbáni társadalompolitika évtizedes vakfoltjai egyre többeket győznek meg arról, hogy nem vethetik bizalmukat az államba.
Aki nem kér a Lukasenkákból, Putyinokból és Erdoganokból, annak inkább Nyugaton a helye.
Egyre kisebb az esély arra, hogy a Szijjártó-ügy a politikai napirendet érdemben meghatározó kérdéssé váljon.
Minden állampolgár elemi érdeke, hogy a politikai rendszer demokratikus és liberális elemei – a többségi elv és annak korlátai – egyensúlyban legyenek.
Eddig kevés szó esett a kialakult helyzet két fontos aspektusáról.
Megszerezni, megszállni, megregulázni: így összegezhető ma a Fidesz médiapolitikája.
Hiába a zöldek nyugat-európai felemelkedése, ha a magyar politikai valóság egészen más törésvonalak mentén szerveződik.