A 2022-es választásnak egészen más a tétje az ellenzéki pártok számára, mint a 2018-asé volt: tetszettek volna akkor elvégezni a kellő politikai munkát.
Pápay György
Már most is számos jel utal arra, hogy súlyos hibát követ el, aki a hiteles és megbízható járványügyi tájékoztatást feláldozza a népszerűség oltárán.
Miért lenne a legjobb megoldás, ha az előválasztáson részt vevők nemcsak egyetlen indulóra szavazhatnának, hanem minden olyan jelöltre, aki szimpatikus számukra?
A Fidesz úgy nyeri zsinórban kétharmaddal a választásokat, és úgy számíthat ma is a biztos pártválasztók közel felére, hogy közben a teljes népesség alig több mint egytizede gondolja azt, hogy személy szerint a kormányzásuk nyertese volna. Hogy lehet ez?
Érdemes eljátszani a gondolattal, miről beszélhetne Magyarország köztársasági elnöke a koronavírus-járvány második évében március 15-e kapcsán.
A Fidesz a kelleténél hamarabb importálta hazánkba a nyugati identitásküzdelmek „védekező” pozícióját, így szorgos munkával kell felépítenie mellé a „támadó” pozíciót.
Valójában az ellenzék akkor járna el a legracionálisabban, ha kizárólag billegő körzetekben tartana előválasztást, ide összpontosítva az erőforrásait.
Bár fideszes térfoglalás eddig is zajlott, 2020-ban a közjogi pozíciókon messze túlmenően megkezdődött „az életvilág elfideszesítése”.
Bár a korlátlan hatalom birtokában nem könnyű másokra mutogatni, a kormány mégis rendre megpróbálkozik ezzel a mutatvánnyal.
A nem baloldali ellenzéki szavazatok elaprózódása nemcsak a jobboldali jelöltek esélyeit csökkenti, hanem a baloldaliak stratégiájára is hatással lehet.
Elképzelhető, hogy az ellenzéknek nem a helyi előválasztásokat érdemes erőltetnie, hanem azt, hogy ahol csak lehet, minél előbb meglegyen a közös jelölt.
Ez a várakozás kevéssé megalapozott, és nem kizárólag a Fidesz elképesztő erőfölénye, illetve a számára kedvezően megrajzolt körzethatárok miatt.