A nőnek a hangja is szép. Alt, és még rá is tesz egy lapáttal, búgatja rendesen, mint árva gerle a dúcban, a halál már eléggé készen van.
Az élet egy csoda, mi? És közben szisztematikusan elveszed magadtól. Tudom, persze, ez a te rohadt nagy szabadságod. Rock and roll, mi?
Mostanság egyre kevesebbet gondolkodom. Inkább az alvásra hajtok. Néha mindent megtennék érte.
A pultos hölgy kérés nélkül kitesz egy pohár bort a pultra. Holott egyszer jártam ott, és nem alkottam semmi emlékezeteset. Ez Budapesten utoljára a múlt században fordult elő velem.
A piacon nincs idő az önsajnálatra, és amúgy is hiszek a munkaterápiában.
Ez egyébként tök jó és egyben szexi, hogy így kitolódott az öregség, vagy mi, ez a kétezres évek egyik nagy vívmánya.
Az irodalom terápia. Gyógyít, ha írod, és gyógyít, ha olvasod. A versekkel talán még intenzívebb ez a kollaboráció, mint a prózával.
Gáz, na az van itt a környéken a falvakban, elég nagy. Elöregedés, elvándorlás, bezárt kocsmák és boltok, totál nihil.
Engem néha elkap egy város és jó ideig fogva tart, nem ereszt. Múltjának borzalmai, jelenének vitalitása és jövőjének bizonytalansága.
Néha visszagondolok az életemre. Csupa ajándék. Család, gyerekek, kert, állatok, minden, amiről álmodtam. Nyilván én csesztem el.
A minap megjelent itt Ábrahám Zsolt, neki is fogott, hogy helyre rakjuk néhány dalszövegemet, a múlt század nyolcvanas éveiből, mintegy beágyazzuk azokat a mai zenei világba.
Az élet állandóan változik, sosem tudhatjuk, mi jön a következő pillanatban, és onnantól kezdve már nem az van, ami addig volt.
Mi a vér van itt, a Balaton tó környékén? Halál, az van. Ember nem jár a környéken. Zombifalvak. Se kocsma, se bolt, se trafik. Semmi. Nulla.
Hét közben hatkor kelek, felülök a buszra, aztán egy másikra, megyek a szakácsiskolába. Néha örülök neki, néha meg nem annyira.
Elhatároztam, hogy nyaralni megyek, és erre ez az október felettébb alkalmasnak látszott.