Varsó helyett Katowicében ülnek össze, mert több miniszter részt vesz a sziléziai városban aznap kezdődő 16. Európai Gazdasági Kongresszuson.
Az ukrán katonai mozgósítás segítése érdekében.
Oroszország hadserege válaszolni fog, ha ez megtörténik.
Ciklusról ciklusra egyre több ellenzéki érzelmű magyar számára válik nyilvánvalóvá, hogy a hazai nemzeti radikális uralom a lengyel recept szerint felszámolható: jobbközép erőnek kell legyőznie a szélsőjobbot – ha pedig ilyen erő nincs, akkor meg kell teremteni.
Lengyel területen át bombázták Lemberg térségét. Varsó magyarázatot kér Moszkvától a cirkálórakéta által elkövetett légtérsértés kapcsán.
Tényleg jó lenne a Fidesznek egy Trump-elnökség? Várható-e jobboldali előretörés az EP-választásokon, ahogy azt Orbán Viktor szeretné? Ezekről beszélgettünk Szent-Iványi István egykori ljubljanai nagykövettel, diplomatával.
Arról is beszélt, mit üzen az orosz hatalom akkor, amikor Medvegyev volt kormányfő olyan térkép előtt látható, amin Kárpátalja Magyarország része.
A lengyel hatóságok „szokványos gyilkossági kísérletnek” minősítik a történteket.
Nagy erővel kezdett neki a korábbi nemzeti-konzervatív kormányzat által kiépített rendszer lebontásának a Donald Tusk vezette új lengyel kormány. De vajon mit sikerült eddig elérniük? Lesz-e párbeszéd Budapest és Varsó között, és ha igen, mire számíthatunk? Az NKE polonista főmunkatársával beszélgettünk.
Már ki is engedték a két PiS-es képviselőt. Donald Tusk miniszterelnök úgy kommentálta a döntést, hogy „az elnök – ezúttal szabályosan – a bűnözők iránti kegyelmi jogával élt”. „Ennyi az egész”.
Tusknak azért sincs most könnyű dolga, mert a jogállam helyreállításakor az uniós elvárásoknak is meg kell felelnie.
A megállapodáshoz az ukrán féllel folytatott tárgyalások járultak hozzá.
A francia külügyminiszter szerint Lengyelország „visszatér Európába, ezáltal visszatér annak reménye is, hogy gyorsabban haladunk az európai reformok terén”.
Maciej Wasik egykori belügyminiszter-helyettes is tiltakozásba kezdett a börtönben.
A magyar kormánypárti szervezet szerint „megkezdődött a jogállamiság és a demokrácia elleni hadjárat”.