Klíma, zikavírus, bogarak – Mi vár ránk a következő évtizedekben?

Milyen új betegségek várnak ránk a klímaváltozás következtében? Hogyan alakul át életmódunk, mennyire változnak meg kénytelenségből táplálkozási szokásaink? A védekezés – így a 2015-ös párizsi klímacsúcs szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére vonatkozó előírása – ellenére milyen radikális változások várhatók abban a világban, amely máig nem vett igazán tudomást a globális felmelegedés veszélyeiről?

Úgy tűnik, a „klímakamu” elleni küzdelem Magyarországon kormányzati szintre emelkedett. Legalábbis erre következtethetünk a hatalomközeli média megnyilvánulásaiból, amely alapján például a zöldpolitika (jelentsen ez bármit is) a globalizáció „fedőszerve”. Riogatással kevert csalás, egyszerre üzlet és ürügy, ami segíti elterelni Európa figyelmét a „bevándoroltatásról”. Fazekas Sándor volt miniszter szerint pedig ha a kultúránkat „fellazítják”, akkor bizony előbb-utóbb rákényszerülünk a rovarevésre is.

A tücsök fehérjéje

Tényleg, mi lesz velünk, ha bogarakkal kell jóllaknunk? – sóhajt fel temperamentumához mérten diszkrétebben vagy zajosabban a polgár, amikor egyre gyakrabban hallja: a következő húsz-harminc esztendőben kényszerű okokból bizony radikálisan át kell szabni étkezési szokásainkat.

Esetleg eszébe jutnak a borzongató filmkockák 1957-ből, a Külvárosi legenda című alkotásból: Harkányi Endre fogadásból egy pohár vízben úszkáló legyet hörpint fel. (Várhatóan legyet hörpinteni nem fogunk, ám érdemes felhívni a figyelmet egy kellően nem ismert tényre. Bogarakat, rágcsálókat ma is eszünk, mégpedig igen nagy számban; csupán nem tudunk róla. A különböző bogyós gyümölcsökkel 84, a fagyasztott brokkolival és kelbimbóval több mint 2000, a gombákkal 254 rovart fogyasztunk el átlagosan egy esztendőben, de rovartöredékek vannak a csokoládéban, a kávéban, a mogyoróvajban és a különböző tésztaféleségekben is.)

Hogy miért szükséges táplálkozásunk radikális újragondolása, arra az ENSZ élelmezésügyi szervezete, a FAO 2015-ös jelentésében pontos választ adott: „Széles körben elfogadott gondolat, hogy 2050-re a világ 9 milliárd ember otthona lesz. Hogy alkalmazkodni tudjunk ehhez a számhoz, a jelenlegi élelmiszer-termelésnek majdnem a duplájára kell majd nőnie. Ehhez új élelmiszer-előállítási módokat kell találnunk.”

A prognózist érdemes kiegészíteni: a XXI. század végére úgy becsülik, 12–14 milliárdnyian is lehetünk, ami még sürgetőbbé teszi a nagy étkezési reformot. Egyrészt ezeket az embereket valamivel etetni kell; másrészt csökkenteni kell a környezetre káros haszonállatok, leginkább a szarvasmarhák számát, lehetőleg olyanokkal váltva ki a hagyományos jószágokat, amelyek tenyésztéséhez jóval kevesebb tápanyag és földterület szükséges. Feltehető, hogy a marhából, a sertésből készült ételek ára tetemesen emelkedni fog a következő évtizedekben. Cserébe hasonló, olykor nagyobb tápértékű és (mondják legalábbis) egészségesebb kosztot kaphatunk: a bizonyos régiókban eddig is fogyasztott rovarokból, különféle rágcsálókból – jelenleg száznál több olyan fajt ismerünk, ami emberi fogyasztásra alkalmas, és állítólag ízletes –, hernyókból és a földművelés szempontjából is rendkívül hasznos földigilisztákból.

A Costa del Sol magazin témába vágó összeállításában olvasható: 100 gramm tücsök 12,9 gramm fehérjét, 5,5 gramm telítetlen zsírsavat, a szöcske 20,6 gramm fehérjét, 6 gramm zsírt tartalmaz, a hernyó pedig 55 gramm fehérjét és 30 gramm zsiradékot. (100 gramm vesepecsenyében 30,5 gramm fehérje és 5,8 gramm zsír, a csirkehúsban 21,2 gramm fehérje és 3 gramm zsír található.) Lombikban növesztett hús, és 3D-s nyomtatással létrehozott élelmiszerek is szerepelni fognak valószínűleg az évszázad közepének menüjében. (A dolog, ha nem is kellemes belegondolni, végeredményben megszokás kérdése csupán; mai nagy nemzeti eledeleink fél évezrede idegenek voltak számunkra, juthat eszünkbe akár a gulyás, akár a lecsó, akár a paprikás krumpli. Az Amerikából behozott alapanyagoktól pedig éppúgy idegenkedhettek őseink, mint mi a ránk váró „reformkonyhás” megoldásoktól.)

No tourist!

A jelentős népességnövekedéssel és a technológiai fejlődéssel együtt gyorsan növekszik energiaigényünk is. Ilyen körülmények között kell megküzdenünk azért, hogy a felmelegedés mértéke a 2015-ös párizsi klímaegyezmény értelmében maradjon 2, ideális esetben 1,5 Celsius-fok alatt. A cél elérése érdekében az üvegházhatású gázok kibocsátását nagyjából egy évtizeden belül 45 százalékkal kellene mérsékelni, míg az évszázad közepére teljesen meg kell szüntetni. Mindebben valószínűleg szerepet játszhatna a turizmus visszafogása is. Az utóbbi tíz esztendő alatt ugyanis a repülőgépek üvegházhatást erősítő üzemanyag-felhasználása brutálisan, mintegy 80 százalékkal emelkedett. A változás két okra vezethető vissza: egyrészt a jómódúak egyre gyakrabban választják ezt az utazási módot, mert kényelmes és gyors. Másrészt igen nagy a felelősségük a fapados légitársaságoknak is, hiszen sokszor olcsóbb így közlekedni, mint vonattal vagy autóval.

Az Osztrák Közlekedési Klub tavalyi adatai sokkolóak: míg 1990-ben Ausztriában a légi közlekedés 900 ezer, addig 2017-ben 2,3 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki. Az észak-európai országokból dupla annyi gép repül nemzetközi forgalomban, mint negyedszázaddal korábban. Mivel az üzemanyag-használat a légkör felsőbb rétegeiben történik, ezért a hatás is kétszeres-háromszoros. Nem csodálkozhatunk hát a statisztikán: egy jómódú, kétfős háztartás repülőútjaira 70 tonnányi széndioxid-kibocsátás jut évente, míg egyéb közlekedésükre csupán 10, a háztartásukra pedig 20. Úgy tűnik, a légi utak veszélyeire felfigyelt a civil szféra is: Svédországban nemrégiben az alternatív közlekedési módokat keresők megalakították Repülés Szégyene Mozgalmat.

Kilenc Föld

A múltkoriban több tesztet is elvégezve kiszámítottam az ökológiai lábnyomom. Nagyjából 1,5, ami éppen hogy alatta marad a hazai átlagnak. Nem kirívó tehát, sőt bizonyos vonatkozásaiban visszafogott, de így is meglehetősen rossz eredmény, hiszen ha mindenki úgy élne, mint én, akkor 1,5 Földre lenne szüksége az emberiségnek. (Még mindig kevesebbet ártok – vigasztalom magam –, mint például átlagosan Luxemburg és az USA polgárai. A nagyhercegségben életmódjuk miatt ugyanis 9,1, az Egyesült Államokban pedig 4,8 Földre lenne szüksége az embereknek.)

A karbonlábnyomom egyébként 6,8 tonna szén-dioxidnyi évente, ennek közel felét a lakásunk energiaellátása jelenti. Olyan társasházban élek, amelynek közössége (természetesen velem együtt) sajnos a régi szocialista nagyvállalatok módjára kezeli a rezsiügyeket. Közösen fizetünk, átlagolunk, nincs okunk tehát visszafogni magunkat. Bár nemrégiben szigeteltettünk, a fűtésrendszerünk ellenben tökéletesen elavult. Tény, hogy a hazai, körülbelül 5560 tonnányi szén-dioxid-kibocsátás 16 százalékáért a háztartások fűtése és a légkondicionálók használata a felelős (benne a mi társasházunkkal), amit hőszigeteléssel, a megújuló energiaforrások minél szélesebb körű felhasználásával lehetne mérsékelni. Mint Ürge-Vorsatz Diána klímakutató felhívja rá a figyelmet, érdemes lenne az acélra, az üvegre, a betonra alapuló építkezést is abbahagyni, és elsősorban fával kiváltani.

Világrend és betegségek

A globális felmelegedés egyik leglátványosabb hazai következménye a kullancsok terjesztette Lyme-kór előfordulásának háromszorosára való növekedése 15–20 év alatt. Egyre biztosabbnak tűnik, hogy az évente több millió ember halálát okozó két szúnyog, az egyiptomi csípőszúnyog és az ázsiai tigrisszúnyog által hordozott betegségek a század közepére hozzánk is „megérkeznek”. Jövetelükkel új szezonális kórokkal ismerkedhetünk meg, például az általuk terjesztett dengue-, a zika- és a chikungunyavírussal. (Mindhárom tünetei az influenzáéra emlékeztetnek, csak valamivel erősebbek. A zikaláz különösen veszélyes várandós asszonyok magzatjai számára.) A betegségek mára ráadásul rendre feltűnnek Floridában is.

A klímaváltozás szinte bizonyosan hatalmas migrációs hullámhoz vezet, a jelenlegi számítások szerint mintegy 700 millió embertársunk indul majd el az elfogadhatóbb éghajlatú régiók, köztük Európa felé, ennek felügyeletére és befolyásolására a jelenlegi államkeretek nem megfelelőek. Ilyen értelemben tehát valóban kényszerű összefüggés van a globalizáció és a klímaváltozás között. Alapkérdés, hogyan milyen – a demokratikus berendezkedéseket legalább részlegesen megőrző – központi akarattal lehet ellenőrizni a folyamatokat, a Föld megmaradását szolgáló intézkedések betartását. Szinte bizonyos az is, hogy a „világ rendjét” felügyelő munkát nem ember végzi majd.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/24. számában jelent meg, 2019. június 14-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/24. számban? Itt megnézheti!