
Végigszántott a sajtón szerdán, hogy Orbán Viktor miniszterelnök nem mással, mint a mulatós zenét játszó Kis Grófóval szelfizett, csütörtökön pedig már az is kiderült, hogyan zajlott a találkozás.
Szembetűnő, hogy a felvétel szerint az egész, vélhetően rövid beszélgetés a kormányfő hivatalának helyt adó Karmelita kolostor udvarán zajlott, az épületben már nem folytatták. Kis Grófo a panorámát csodálva egyből utalt az ismert dalszövegére, hiszen onnan „Budapestnek a nézését és a járását” tökéletesen látni. A zenész ezután elmondja, hogy nagyon szeretik a miniszterelnök urat, csak Orbán Viktor és a Fidesz, ezt pedig most már fel is vállalják.
A közös szelfi elkészülte után a kormányfő „örülök, hogy láttam” mondattal már el is köszön. Nincs is semmi utalás arra, hogy akár a romapolitikáról, akár mondjuk a zenészek helyzetéről beszélgetettek volna.
A mulatós vonal a napokban egyáltalán nem számít újdonságnak, Győzike ugyanis már a Békemeneten is feltűnt, majd kedden érkezett a hír, hogy be is lép a Fideszbe. Ehhez a papírokat a kormánypárti Budai Gyulával töltötte ki, mégpedig a Külügyminisztérium épületében.