Tartok tőle, a Fico-merénylet sem a felkorbácsolt érzelmek csillapítására inti a hazai hatalomtechnikusokat, inkább sejtetésekből, vádaskodásból kampányfegyvert kovácsolnak belőle. Ne legyen igazam!
Szerető Szabolcs
A miniszterelnök testtartása is megváltozik, ha nyugati vezető helyett keleti autokratával találkozik: hajbókolva azonnal megtalálja a tisztelet hangját. Egészen bizarr, ahogy kézi vezérelt médiája szalutált a kommunista Kína vezérének.
Az atomháború falra festésével szavazatokért kuncsorogni a társadalom elleni bűntett.
A Fidesz esetében csak a gyengülés mértékéről van vita a felmérések készítői között; mondanivalójával, fellépésével, az általa használt szimbólumokkal a kormánypárt kevésbé elkötelezett szavazóit is megcélozta Magyar Péter.
A Ferencváros hagyományaival ellentétes a rendszer kirakatcsapatának státusza, az orosz birodalomnak való hajbókolásról nem is beszélve. Szépen csillognak a trófeák, de a tiszta versengésben elért győzelem a legédesebb.
Magyar Péter egyelőre eltántoríthatatlanul, lépésről-lépésre halad a célja felé.
A Magyar Pétert az országjárásán lelkesen hallgató sokaság, a felmérésekben jelzett támogatás fricska az ellenfeleknek, a minden új szereplőt fanyalgással fogadó megmondóembereknek, de még nem maga az Orbán-rendszert kihívó, pláne nem leváltó alternatíva.
Különös érzés foghat el bennünket, ha a hazai viszonyok ismeretében figyeljük a miniszterelnöknek a múlt heti, úgynevezett CPAC konferencián elmondott beszédét.
Ez a status quo, amely mind Orbánnak, mind Gyurcsánynak megfelel. Előbbi a kormányrúdba kapaszkodik, utóbbi az ellenzék vezető erejének státuszáért küzd. És mindenki, aki megpróbálja átírni ezt a képletet, a DK ellensége.
Egykor nem pusztán kirakatemberként, hanem a saját meggyőződésük, elveik alapján oldalt választva léptek a politika színpadára a magyar sport legendái. Úgy érzem, ma inkább a politika (a Fidesz) sanda szándéka találja meg a sportolókat.
Már nem az a kérdés, hogy Magyar Péter (és a mozgalmának, pártjának) megjelenése változást hoz-e a magyar politikában – ez nyilvánvaló –, hanem az, milyen léptékű lesz a változás.
Friss erő kavarja fel a poshadt állóvizet, korszerű szöveggel és lendületes fellépéssel, miközben egy reménytelenül korszerűtlen, unalmas, a múltban ragadt politikai elit félti a pozícióját.