Különös érzés foghat el bennünket, ha a hazai viszonyok ismeretében figyeljük a miniszterelnöknek a múlt heti, úgynevezett CPAC konferencián elmondott beszédét. Orbán Viktor a kormánya által irányított országot a konzervativizmus, a normalitás szigeteként jellemezte a progresszív liberális világ óceánján. Szerinte a progresszívek állami eszközöket is bevetve nyomják el a más véleményen lévőket.
Innen érdemes idézni az MTI tudósítását a beszédéről: „Az első lépés, hogy átfogalmazzák, mi a normális, hogy az homlokegyenest az ellenkezőjét jelentse: a háború béke, a migráció erőforrás – mondta, jelezve: ezután a kifordított normalitást állami eszközökkel kezdik terjeszteni, majd biztonsági kockázatként azonosítják a veszélyes nézeteket vallókat, rájuk uszítják a liberális sajtót és az aktivistákat, az ötödik lépésben pedig az állami szervek is akcióba lendülnek.”
A megfelelő szavak, jelzők átírásával meglepő eredményre juthatunk: mintha a miniszterelnök a saját hazai, illiberális hatalomgyakorlásának receptjét ismertette volna a világ Budapestre gyűlt, egyesülni kész szuverenistáival. Lássuk csak! A Fidesz minden veszélyesnek gondolt ellenfelét háború-, migráció- vagy genderpártinak bélyegzi, függetlenül annak valós nézeteitől, vagyis e fogalmak tartalmát is ő határozza meg. Ezt a véleményt, illetve stigmát állami eszközökkel (lásd: pártszolgálatos közmédia), hirdetések özönével, álcivil szervezetek segítségével terjeszti. A harmadik ponttól kísérteties a megfelelés: a Fidesz-kormány idegen érdekek kiszolgálójaként, (nemzet)biztonsági kockázatként azonosítja tetszés szerint kiválasztott ellenfeleit, rájuk uszítja aktivista médiáját, a propagandistáit. Végül az állami szervek, például a számvevőszék és a Szuverenitásvédelmi Hivatal is akcióba lendülnek.
Ez hát a magyar és a nemzetközi valóság teljes kifordítása. Mit gondoljunk ezek után a miniszterelnökről? A lelke mélyén (még mindig) liberális? Aligha. El akarja tanulni ellenfelei módszereit? Esetleg. Nyugat-kritikája hamis és egyoldalú, de nyomokban tartalmaz valós elemeket. A legvalószínűbb, hogy csak végtelenül cinikus. Olyan, mint az egykori kommunisták: azzal vádolja ellenfeleit, amit maga követ el vagy tervez elkövetni. Abban viszont igaza van, hogy az ilyen elnyomás ellen tenni kell, azt nem szabad normalitásként elfogadni. Van ki, van mi ellen lázadni, Magyarország!
