Továbbra is közfeladatot ellátó személyek a pedagógusok – közölte szerdán a Belügyminisztérium. Az ügy előzménye, hogy a Népszava birtokába jutott egy bírósági körlevél arról, hogy a pedagógusokat és más iskolai alkalmazottakat már nem lehet közfeladatot ellátó személyeknek tekinteni. A probléma alapja eszerint, hogy bár a Büntető törvénykönyv (Btk.) szövege alapján a pedagógusok közfeladatot ellátó személyek, a köznevelési törvényből a státusztörvénynek nevezett módosítással kikerült ez a minősítés. Márpedig a Btk-hoz ez utóbbira is szükség lenne.
Ennek a minősítésnek azért van különleges jelentősége, mert a közfeladatot ellátó személyek különleges védelem alatt állnak, az ellenük elkövetett bűncselekmények is komolyabb büntetést vonnak maguk után.
A Belügyminisztérium a cikk megjelenése után azt közölte, attól, hogy 2024. január 1-jétől a köznevelési törvényből „ideiglenesen” kikerült egy bekezdés, a pedagógusok nem vesztették el közfeladatot ellátó személy minőségüket. Ráadásul, a felmerülő esetleges jogalkalmazási nehézségek megelőzése, a folyamatos és egységes joggyakorlat biztosítása érdekében a jogalkotó május 11-től hatályosan úgy módosította a köznevelési törvényt, hogy a pedagógusok és a nevelést és oktatást segítő munkakört betöltők közfeladatot ellátó személy minőségéről szóló rendelkezés újra szó szerint szerepel a köznevelési törvény szabályai között.