A koronavírus-járvány árnyékában rendhagyó ételszentelésen jártunk a tiszazugi tanyavilágban. Riport!
Belföld
Napközben 20 fok körüli csúcsértékre lehet számítani.
A becslések szerint mára több mint 200 orvos és ápoló kaphatta el a koronavírust.
Maruzsa Zoltán beszélt erről egy friss videóban. A vizsgák ugyanis épp a járvány tetőzésének másnapján indulnának.
Vidéki háziorvosokhoz juttatják el a védőfelszereléseket.
Az elkövetkező napokban 30 ezer maszkot fognak szétosztani a járókelők között.
Karantén alatt van két hétig a teljes intézmény, a Vöröskereszt több önkéntese beköltözött a szállóra, hogy működjön az ellátás.
Az emberi erőforrás miniszter a parlamentben odaszólt Bayer Zsoltnak is.
Így tiltakoznak a kórházi ágyak kiürítése ellen. Videók a cikkben!
A kormányfő úgy véli, keresztény forgatókönyvet alkotott meg a válság kezelésére.
Újabb dokumentumot hozott nyilvánosságra a főpolgármester.
Munkahelymegtartó hitelt is fel lehet majd venni.
Miért is ne vennénk észre, hogy a koronavírus után új világ jön, és nekünk is új jövőképre van szükségünk – tette fel a kérdést a jegybank elnöke.
A külügyi bizottság ülésén hangzott el az adat,.
Hallgattak a kormány képviselői a parlament hétfői ülésén arról, hogy milyen lépéseket tesz a kormány az érintettek támogatása érdekében.