A magyar kormány még nem nyilatkozott az ügyben, de Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint óvatosnak kellene lenni a hitelfelvétellel.
Belföld
A szakszervezet szerint nagyon leegyszerűsített választ ad az iskolai erőszakra a kormány elképzelése.
Ahogy lazulnak a budapesti korlátozások, úgy erősítik a tömegközlekedési járatokon az ellenőrzéseket.
Az Országos Roma Önkormányzat Dohány utcai székháza elé hirdetett tüntetést a Mi Hazánk Mozgalom a Deák Ferenc téri kettős gyilkosság után.
A kormány az érintett önkormányzatokkal közösen dönt arról, hol épülhetnek kedvezményes adóval lakások.
Hetvennyolc éves korában, hosszú, súlyos betegség után zollikoni otthonában, Zürich mellett, szerda reggel elhunyt Oplatka András, újságíró, történész, műfordító.
A képviselő szerint a járványhelyzetet arra használta ki a kormány, hogy a dolgozók számára káros szabályokat hozzon, majd utána törvényként a nyakukon hagyja.
Az emberek több mint fele úgy érzi, hiába a harminc év fejlődés, mégis jobb volt az élet az átkosban.
Kényszerpihenőn az egzotikus állatok és az idomárok: megnéztük a Magyar Nemzeti Cirkusz által nyitott autós szafariparkot Szadán.
Téves jogértelmezésre hivatkozva tagadja meg az önkormányzat által kötött szerződések kiadását a város vezetője.
Nem a vírus, hanem a sárdobálók ellen ajánlja a levélíró a védőeszközöket a kormányfőnek.
A magyar és a lengyel kormány az Európai Bíróságon semmisíttetné meg a munkavállalók magasabb szintű védelmét biztosító uniós irányelvet.
Szél Bernadett: Orbán Viktor barátjának búzafeldolgozója okozta a környezeti kárt, de a jelek szerint nem akar technológiát váltani.
A két évvel ezelőtti ötszázmilliót követően most ennek tízszerese jut a köztársasági elnök klímaalapítványának.
A kevesebb uniós forrás miatt látványosan visszaszorultak az állami fejlesztések.