Mától szigorúbb maszkviselési szabályok léptek életbe Budapesten a koronavírus-járvány második hulláma miatt.
Belföld
A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között alakul.
Házhoz megy a Vitatható ökopolitika. Szakértők és helyiek tanácskoznak országos jelentőségű környezeti konfliktusról. Elsőként Tatán, az Öreg-tó partján vitáznak a Avalon nagy felháborodást keltett luxusszállodájáról.
Önkéntesek vigyáznak most a Dankó utcában. Iványi Gábor szerint térde akarják kényszeríteni őket.
Ahogyan a magyar egészségügyben, úgy ebben a két intézményben is minden személyi és tárgyi feltétel adott a betegek folyamatos ellátásához – írta a minisztérium.
A Karmelita kolostor elé vitték a konzultációs példányokat, majd egy kukásautóba dobták az összeset. Újrahasznosítják.
Népszavazással szeretnék elérni, hogy a fő döntéseket 1/3-1/3-1/3 arányban hozzák meg.
Újabb koronavírus-törvény, rendkívüli jogrendre vonatkozó jogszabály megalkotása most nem indokolt, a rendelkezésre álló jogszabályok most megfelelőek – mondta.
Németh Szilárd a koronavírus és a bevándorlás összefüggéseiről beszélt.
A volt fideszes alpolgármester, Fohsz Tivadar két alapítványban is kuratóriumi tag.
Kapnak is 4,5 milliárd forintot az Endresz György Általános Iskola újjáépítéséért.
Megnéztük az európai országokat, hogyan állnak jelenleg és az derült ki, hogy erősen a középmezőnyben vagyunk.
A miniszter arra biztatja a járványügyi szempontból veszélyeztetett embereket, hogy éljenek a telemedicina lehetőségével.
Ahogy a korábbi években, most is 1,3 millió oltóanyag áll rendelkezésre.
Két negatív teszttel sem mehetnek vissza előbb az iskolába.