Csütörtökön a szolgáltató munkatársai megpróbálták leszerelni a gázórákat az Iványi Gábor által vezetett Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) budapesti, Dankó utcai intézményeinél – tudta meg a Magyar Hang Ónodi István gazdasági igazgatótól.
A Dankó utcában, ahol több intézményük is van, reggel jelentek meg a szolgáltató munkatársai, hogy leszereljék a két gázórát. Ezt sikerült megakadályozni, ekkor az utcáról akarták elzárni a gázt, de ezt sem engedték, most önkéntesek őrzik a helyszínt – mondta Ónodi István.
Hozzátette: a Dankó utcai intézményeknek 30 millió forintos gáztartozása van. Rögtön közösségi gyűjtés indult a megsegítésükre, már érkeznek is az adományok.
Iványi Gábor csütörtök este kiáltványt adott ki, ebben azt írta, hogy „a Nemzeti Közművek, melynek tulajdonosa a Magyar Állam, a mai napon megjelent a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE) Dankó utcai központjánál (itt működik a hajléktalan bázis, a kórház, a szálló, az óvoda és a Wesley János Lelkészképző Főiskola), hogy a szó szoros értelmében levágja a gázvezetékről az intézményeinket.” Hozzátette: „A Magyar Állam törvénytelenül vette el a tőle átvállalt feladataink hátteréből azt a finanszírozást, amiről pontosan tudta, hogy előbb-utóbb a teljes ellehetetlenülés szélére sodor minket. Legutóbb a vírusveszélyre hivatkozva, arcpirító módon csökkentették tovább a legszegényebb gyerekek javára működtetett iskoláink kiegészítő támogatását, most pedig elzárják a gázcsapot, esetleg kikapcsolják az áramot vagy a vizet, hogy térdre kényszerítsenek minket.”
Iványi Gábor azt írta, a kiáltványt azért bocsátotta ki, hogy „végre mondjunk együtt nemet arra az önkényre, amely immár létezésünket fenyegeti”.
A Népszavának úgy idézte fel a történteket Iványi, hogy hogy a Nemzeti Közművek emberei el akarták vinni a gázórát. „Nem engedtük nekik. Erre azzal kezdtek fenyegetőzni, hogy visszajönnek éjszaka” – fogalmazott.
Augusztus végén derült ki, hogy az új tanévtől csökkenti, majd teljesen megvonja a kormány a kiegészítő támogatást a Magyar Evangéliumi Testvérközösség iskoláitól.
A MET és a kormány évtizedes harcban állnak azóta, hogy 2011-ben az új egyházügyi törvény megfosztotta a MET-et egyházi státuszától. Iványiék ezért először az Alkotmánybírósághoz, majd a Strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordultak, ahol 2017-ben ítéltek meg nekik egymilliárd forintos kártérítést.
Mint Iványi Gábor a Magyar Hangnak adott múlt heti interjújában elmondta, a bevételeik legalább ötven százalékától elestek, amikor megvonták tőlük az egyházi státuszt. A hiányzó részt azóta adományokból igyekeznek pótolni, „illetve mi is úgy vagyunk, mint a szegény családok, döntenünk kell, hogy befizetjük-e például a közüzemi díjakat, vagy inkább ennivalót veszünk, vagy gyógyszert veszünk a kórháznak. És mindig elmondjuk, hogy a pénz ott van az államnál, mihelyst kifizetik azt, amivel tartoznak nekünk – mert ők többel tartoznak nekünk, mint mi nekik –, akkor mi is azonnal tudnánk rendezni a tartozásunkat” – fogalmazott Iványi Gábor.
Arról is beszélt, hogy a magyar Alkotmánybíróság döntése is kimondta, hogy 2011. január 1-jével helyre kell állítani egyházi státusukat, és nem csak az övékét, „hanem a többiekét is, akiktől alkotmánysértő módon megvonták. Ezt sem hajtották végre”. „Volt olyan időszak is, amikor egyáltalán nem kaptuk meg a kiegészítő normatívát” – mondta.
Iványi Gábor már 2019 augusztusában arról beszélt, hogy több általuk fenntartott létesítményben is ki akarják kapcsolni a gázszolgáltatást, mivel adósságot halmoztak fel a szolgáltató felé.