Eltűnt a Normális élethez ragaszkodók nevű csoport, és Lenkei Gábor több mint 100 ezer követővel bíró oldala, ahogy az Apaszív nevű, maszkellenes oldal is.
Belföld
Egy helyi bizottsági ülés körüli perpatvar kapcsán derült ki, hogy az egyik képviselő pozitív tesztet produkált.
Költségvetési csalás miatt másfél év felfüggesztett szabadságvesztéssel és 600 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta.
Németh Szilárd birkózó akadémiája bekebelezné a Csepeltől korábban „kölcsönkapott” Duna-parti telket
Az eddig több mint 4 milliárd forinttal megtámogatott akadémia a birkózócsarnok mellé kollégiumot is építene. Csütörtök délután szavaznak róla.
A vírus 24 órában fertőz, az esti 11 órás zárást azért rendelték el, hogy az „ismeretlen” állapotú emberek kevesebbet találkozzanak egymással – mondta el Müller Cecília országos tiszti főorvos.
Azon, hogy hány listán indul az ellenzék, nem múlik mandátum, az egyéni választókerületeken viszont igen – mondta.
A számvevőszék szerint a 2017-2018. évi pénzügyi kimutatásait nem a jogszabályi előírások szerint készítette el.
Egy szemtanú szerint a szekszárdi Bodri borászat lóistállójának karámjában szállt le a külügyminiszter, amikor Tolnára ment.
Utódja egy Márki-Zay Pétert nemrég beperlő hódmezővásárhelyi iskolaigazgató lehet.
549 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 32-en vannak lélegeztetőgépen.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul.
„A külügyminiszter mindig – így szabadsága alatt is – minden törvényt betartott és betart” – állítja a tárca államtitkára.
A kockázatos besorolás azzal jár, hogy az ilyen területről Németországba érkezőknek házi karanténba kell vonulniuk.
Egyre gyakoribb a vírus miatti bántalmazás, a felnőttek felelőssége az ilyen eseteket a lehető leggyorsabban leállítani.
Minél magasabb végzettséggel rendelkezik valaki, annál kevésbé jellemző, hogy egyáltalán ne igyon alkoholt.