A helyettes államtitkár szerint nem menekül a kormánnyal kritikus sajtó elől.
Belföld
A volt MSZP-s politikus mozgalma, az IGEN és a Magyar Szolidaritás Mozgalom együttműködéséből új baloldali formáció született.
Széleskörű konzultáció során állítaná össze a kutyavédelmi törvényt a Jobbik egykori elnöke.
Tíz év börtönbüntetéssel sújtotta első fokon a Szegedi Törvényszék szerdán azt az asszonyt, aki 2017 májusában megölte élettársát, majd felgyújtotta és elásta az áldozat holttestét.
Két napot töltöttek a magyar fővárosban.
A Magyar Honvédség 2018 decemberében kötött szerződést a német Krauss-Maffei Wegmann vállalatcsoporttal 44 darab Leopard 2A7+ típusú harckocsi megvásárlásáról.
A Jobbik volt elnöke megdöbbentőnek és zsarolásnak tartja pártja keddi közleményét.
A nyolctagú bűnszövetség tagjai a gyanú szerint nyolc megye 15 településén 25 bűncselekmény követtek el.
A keleti országrészben borús, a Dunántúlon csökkenő felhőzetre kell számítani. Hidegfronti hatás érvényesül.
Budapesttől 300 kilométerre is vannak a Petőfi Irodalmi Múzeumnak tagintézményei.
Két hét alatt Bencsik János és Bana Tibor is kilépett a parlamenti képviselőcsoportból, függetlenként politizálnak tovább.
A háziorvosi beutaló és a mentőszolgálat dokumentációs lapja is combnyaktörést rögzített. Az orvos a beteg könyökét látta csak el.
Februárban majdnem öt fokkal volt melegebb az átlagosnál.
A tavalyi év utolsó négy hónapjában 157 százalékkal nőtt a munkavállalási céllal érkező külföldiek száma a 2019. augusztusával záródó időszakhoz képest.
A Farkasréti temetőben kedden utolsó útjára kísérték Wichmann Tamás kilencszeres világ-, háromszoros Európa-bajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes kenust.