A Fidesz egy II. kerületi alapítvány éléről is elmozdítaná az ügyvédet, aki felháborodott a kormányoldal börtönkártérítések kapcsán tett nyilatkozatain.
Belföld
A nagylaki elkerülő út építése 3,3 milliárdba került, kilométerenként 600 millióba került.
Az irodalmi hagyomány ideologikus célzatú átértékelésével a rendeletalkotó messze túllépett illetékessége körén – tette közzé a Felelős Értelmiség nevű csoport.
A szocialisták budapesti elnöke ironikusan köszönetet mondott a volt miniszterelnöknek, aki heroikus küzdelmet folytat, hogy visszatartsa az MSZP-sek DK-ba áramlását.
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Hercegszántóra látogatott, videóüzenetet küldött.
Az országos tiszti főorvos szerint a legfontosabb kérdés, hogy vajon már betegek voltak-e, amikor Budapesten tartózkodtak.
Az Origo.hu azt állította, hogy Donáth Anna szexuálisan zaklatott egy fiatal lányt, a bíróság jogerős ítéletében kimondta, „a cikkben egyértelműen valótlan tényállítás történt”.
A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnáziumból csaknem ötvenen csatlakoztak az egyházi iskolai pedagógusok állásfoglalásához.
Pedig az orvosszakértő szerint a halált a fiú okozta.
Távozik a párt nyugdíjas tagozatának alelnöke, valamint a Vas megyei vezetés is.
Az Igazságügyi Minisztérium létrehozta a Digitális Szabadság Munkacsoportot.
Halálra gázolt egy férfit egy szemétszállító kedd hajnalban Józsefvárosban.
Orbán Viktor lánya a „turizmus- és divatszektor mögötti láthatatlan kéz”.
Magyarország határozatlan időre felfüggesztette a menedékkérők beengedését a tranzitzónákba a koronavírus-fertőzés veszélye miatt.
Borult idő lesz, helyenként a szél is megerősödik.